Kuba kész tárgyalni az új amerikai kormánnyal

Bávaro |

<p>Kuba kész folytatni a tárgyalásokat a Donald Trump vezette új amerikai kormánnyal - jelentette ki Raúl Castro kubai elnök, aki egyben arra figyelmeztetett, hogy a karibi szigetország semmit sem enged szuverenitásából.</p>

Castro a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) helyi idő szerint szerdán, a Dominikai Köztársaságban tartott csúcstalálkozóján beszélt erről. Megemlítette Donald Trump bevándorlás- és kereskedelempolitikáját, illetve szólt az előző amerikai elnök, Barack Obama által kezdeményezett enyhülésről Kuba és az Egyesült Államok között.

Hangoztatta: "Kuba és az Egyesült Államok civilizált módon együttműködhet és egymás mellett élhet". A szigetország kész folytatni a kapcsolatok normalizálását Washingtonnal, de Havanna nem fog engedményeket tenni függetlensége és szuverenitása kárára.

A csúcstalálkozón a vezetők eltértek korábban előkészített beszédüktől azt követően, hogy Donald Trump szerdán aláírta azt a két rendeletet, amely a bevándorlásról és az amerikai határok védelméről - köztük a Mexikóval közös, déli határon építendő falról - szól.

Salvador Sánchez salvadori elnök azt mondta: országa lépéseket tesz, míg más vezetők ígéretet tettek arra, hogy elutasítják a bevándorlás kriminalizálását, megvédik a migránsok jogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?