Közös V4-es kulturális intézet

Olomouc (Olmütz) |

<p>Közös kulturális intézetet alapítottak Visegrádi Fórum néven a V4-ek; az erről szóló dokumentumot a négy ország kulturális minisztereinek találkozóján, pénteken a csehországi Olmützben írták alá - közölte a magyar szaktárcát képviselő Csák Ferenc az MTI-vel.</p>

Mint azt a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális ügyekért felelős államtitkára elmondta, a Visegrádi Fórum, vagyis a közös kulturális intézet feladata lesz, hogy a négy ország történelmi és kulturális örökségét, valamint kortárs művészetét bemutassa.

Az intézet székhelye Olmützben lesz és 2012-re készül el, de az ünnepélyes megnyitót 2013-ban tartják, akkor, amikor Csehország az Európai Unió soros elnöke lesz.

A tanácskozáson átadták a plzeni Nemzetközi Fesztiválszínháznak a Visegrád-díjat, mivel a színház vállalt feladatához méltóan folyamatosan bemutatja a V4-ek országainak színpadi repertoárját, beleértve a kortárs szerzőket is.

Csák Ferenc tájékoztatása szerint az olmützi találkozón tárgyaltak Gyurcsány Ferenc kormányfő azon javaslatáról, hogy növeljék a Nemzetközi Visegrád Alap költségvetését.
Ez azért lenne fontos, hogy jusson támogatás mind a négy országban és a szomszédos államokban működő, állami feladatokat átvállaló civil szervezeteknek. Az alap költségvetésének emelésével növelhető lenne a Kelet- és Nyugat-Balkánról valamint Kelet-Európából a visegrádi országokba érkező ösztöndíjasok létszáma is - jegyezte meg az államtitkár.
Az olmützi találkozón a résztvevők támogatták azt a cseh javaslatot, hogy a V4-ek vegyék föl a kapcsolatot a spanyol nyelvterület országaival. A magyar kulturális tárca a nyitás mellett van, mert amúgy is szándékában áll oktatási és kulturális szakdiplomatát küldeni Spanyolországba - mondta el az államtitkár. (MTI)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?