Közös szlovák-magyar határellenőrzés

Sátorosbánya |

<p>A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság a salgótarjáni és a füleki rendőrkapitányság területén tartott közös járőrszolgálatot.</p>

Magyarország és Szlovákia uniós csatlakozásával a két ország közötti államhatár uniós belső határrá vált, de a rendőrségnek naprakésznek kell lennie, hogy rendkívüli esetben a határellenőrzés ugyanúgy tudjon működni, mint korábban - mondta Nógrád megye rendőrfőkapitánya a szlovák és magyar rendőrök közös gyakorlatán hétfőn Sátorosbányán.

A területet négykerekű terepmotorokkal is ellenőrizték, és helikopteres határszemlét is végrehajtottak a gyakorlat során, amelyre újságírók is meghívást kaptak.
Szabó Jenő dandártábornok, Nógrád megye rendőrfőkapitánya elmondta: a megye 176 kilométeres határszakaszát járták végig. A közelmúltban határon átnyúló üldözést is teszteltek, és a tapasztalatok alapján olyan metodikai módszereket dolgoztak ki, amelyekkel eredményesen vehetik fel a harcot a határon átnyúló bűnözéssel - tette hozzá.
Noha az államhatár már uniós belső határ, gyakorlatokra szükség van Szabó Jenő szerint, mert adott esetben, például nemzetközi rendezvényeknél, netán terrorcselekmény esetében indokolt lehet a határok "visszaállítása", a rendőrségnek pedig naprakésznek kell lennie, hogy rendkívüli esetben, váratlan helyzetben a határellenőrzés ugyanolyan hatékonyan működjön, mint korábban.
Marian Slobodnik ezredes, a Besztercebányai Kerületi Igazgatóság vezetője kiemelte, hogy a határ megnyitása óta nem nőtt jelentősen a határon átnyúló bűnözés sem a szlovák, sem a magyar fél oldalán. Rendszeresen tartanak közös járőrözést, az információk a Balassagyarmaton működő kapcsolattartási pontra futnak be - tette hozzá.
Az ezredes tájékoztatása szerint az utóbbi időben három esetben fordult elő, hogy szlovák állampolgárok Magyarországon, illetve magyarok Szlovákiában követtek el bűncselekményt, a határon átnyúló üldözéssel mindannyiukat elfogták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?