Közel 300 kg fű volt a kamionban

Röszke |

<p>A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 286 kilogramm, mintegy 580 millió forint feketepiaci értékű marihuánát foglaltak le egy üresnek jelzett teherautóból Röszkén - közölte a NAV szóvivője szombaton az MTI-vel.</p>

Suller György Attila tájékoztatása szerint pénteken egy macedón állampolgárságú férfi egy macedón rendszámú kamionnal jelentkezett belépésre. A jármű a fuvarokmányok alapján árut nem szállított.

A NAV pénzügyőrei a kockázatelemzés alapján döntöttek a jármű röntgenvizsgálata mellett, a röntgenkép elemzésekor a pótkocsi aljában a kábelszállító dobban eltérő sűrűségű anyag látszott. A szigorított ellenőrzésnél a pénzügyőrök azt tapasztalták, hogy a jármű padlózatát cementtel felszórták, ezzel próbálva elrejteni a pótlólag beépített takarólemezt. Miután azt eltávolították, 260, barna ragasztószalagba tekert csomagban, összesen 286 kg marihuánagyanús anyag került elő.

A megközelítőleg 580 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és az átalakított járművet, valamint a sofőrt a NAV pénzügyőrei átadták a rendőrség munkatársainak, ahol a macedón állampolgárságú féri ellen, visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.

A közlemény kitér arra is, hogy idén már másodszor találnak több száz kilogrammnyi kábítószert Röszkén, mert januárban egy szintén macedón férfi próbált Magyarországra becsempészni 353 kilónyi marihuánát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?