Korzikán fogtak el egy szexuális erőszakkal vádolt szlovák-magyar párt

bilincs

Korzikán fogták el azt a szlovák férfit és élettársát, egy magyar nőt, akik ellen a gondozásukra bízott gyermekkel szemben elkövetett szexuális erőszak, illetve kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság adott ki elfogatóparancsot – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján szombaton.

Közleményükben azt írták: V. Kulin és M. Sándorné a hatóságok számára 2021 márciusától vált elérhetetlenné. Mivel a rendőrségnek információja volt arról, hogy az élettársak külföldön próbálnak a hatóságok elől elrejtőzni, európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

A Készenléti Rendőrség a szlovák társszervekkel együttműködve megállapította, hogy a férfi és a nő Korzikán tartózkodhat, ezért az ENFAST (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) elnevezésű nemzetközi együttműködés keretein belül felvette a kapcsolatot a francia központi célkörözési egységgel. Velük együttműködve sikerült megállapítani, hogy a pár Franciaországhoz tartozó Korzika fővárosában, Ajaccióban tartózkodik.

A párt a korzikai szakegység munkatársai csütörtök reggel elfogták, kiadatásukról később döntenek a francia hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?