Korrupt tisztviselők ellen indult eljárás Csehországban

Prága |

<p>Három magas rangú regionális tisztségviselő és egy befolyásos nagyvállalkozó ellen indított bűnügyi eljárást a cseh rendőrség - közölte Pavel Hanták, a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának szóvivője csütörtökön Prágában.</p>

Mind a négyen a morvaországi olmützi régióban tevékenykedtek, és korrupcióval, hivatali tisztségükkel való visszaéléssel, illetve vesztegetéssel vádolják őket. Három vádlott esetében a rendőrség őrizetbe vételükről döntött, egy negyedik embert szabadlábon hagytak, de vizsgálatot folytatnak ellene - szögezte le Hanták.    A szóvivő neveket ugyan nem mondott, de a prágai média úgy tudja, hogy a letartóztatási parancsot Karel Kadlec olmützi regionális rendőrparancsnok, Radek Petruj, a szervezett bűnözés elleni osztály regionális vezetője, valamint Ivan Kysely vállalkozó ellen adták ki. Jirí Rozborilt, az olmützi régió hivatalban lévő szociáldemokrata elöljáróját, akit megvesztegetéssel vádolnak, szabadlábon hagyta a rendőrség.    A cseh rendőrség korrupcióellenes osztálya a Vidkun fedőnevű akció keretében kedden hajtott végre széles körű ellenőrzéseket és házkutatásokat az olmützi hivatalokban, illetve magánszemélyeknél.    Házkutatást tartottak egyebek között Ivan Langer, volt polgári demokrata belügyminiszter házában is, akit előállítottak a rendőrőrsre, több mint tíz órán keresztül kihallgattak, majd szabadon engedtek. Az őrizetbe vett vállalkozó, Ivan Kysely a volt belügyminiszter belső köréhez tartozik.   Az akció és a házkutatások okát a rendőrség egyelőre nem közölte. A sajtó szerint a legvalószínűbb ok a közbeszerzésekre kiírt pályázatokkal történő manipuláció, amelyek során állítólag százmilliók tűntek el. A rendőrség azt ígéri, hogy néhány napon belül részletes felvilágosítást ad az akció hátteréről.   A cseh rendőrség néhány éve egyre határozottabban lép fel a korrupció ellen. Egy ilyen rendőrségi akció két éve a Petr Necas vezette polgári demokrata többségű kormány bukásához vezetett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?