Koronavírus – Enyhe tünetei vannak a Magyarországon tanuló két diáknak

koronavírus

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel.

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást.

Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos „kontaktkutatás” kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból – közölte.

Hozzátette, párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.

Szlávik János emlékeztetett, az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra.

A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat – mondta.

Közölte: a 15 főből – 11 diákból, két tanárból és két sofőrből – álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént.

Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk – mondta Szlávik János.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?