Korei döntésképtelen

Jeruzsálem/Kairó/New York. Tűzszünetet javasolt Izraelnek a Palesztin Hatóság nevében Dzsibril Radzsub ezredes, Jasszer Arafat palesztin elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, de az izraeli kormány nyomban elutasította felvetését.

Durra településen az izraeli hadsereg tegnap lerombolta az Iszlám Dzsihád radikális szervezet egyik terroristájának a házát. Az akció közben a szervezet helyi vezetőjét megölték. TASR/AFP-felvételJeruzsálem/Kairó/New York. Tűzszünetet javasolt Izraelnek a Palesztin Hatóság nevében Dzsibril Radzsub ezredes, Jasszer Arafat palesztin elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, de az izraeli kormány nyomban elutasította felvetését. Radzsub az izraeli közszolgálati rádiónak kijelentette: a palesztinok készek tárgyalóasztalhoz ülni és általános tűzszünetet hirdetni. Hozzátette azonban, hogy ennek fejében válaszlépést várnak Izraeltől, mert kölcsönösség nélkül ez nem fog sikerülni. Kifejtette: Izraelnek vállalnia kell a katonai akciók leállítását, a palesztin városok és települések blokádjának megszüntetését. A palesztin tisztségviselő arról nem beszélt, hogy miképpen képzeli el a tűzszünetet a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal, azzal a két radikális szervezettel, amely a legtöbb merényletet hajtotta végre izraeli célpontok ellen. Nem utalt arra sem, hogy a Palesztin Hatóság az amerikai és az izraeli követelésnek megfelelően hajlandó lesz-e lecsapni a szélsőséges szervezetekre. Egy névtelenséget kérő izraeli kormánytisztviselő közölte, hogy már sokszor tartottak tűzszünetet, de ezek nyomán nem szűntek meg a harcok. Emlékeztetett arra is, hogy az izraeli biztonsági kabinet a múlt csütörtökön kizárt minden tűzszünetet a palesztinokkal, mondván: a terrorizmust csak a terrorista szervezetek leszerelésével és felszámolásával lehet megszüntetni.

Ahmed Korei kijelölt palesztin kormányfő Jasszer Arafat elnöknek adta át az általa vezetendő kormány többségének kijelölésére vonatkozó hatáskört: a huszonnégy tagú kabinet tizenhat tagját az Arafat által ellenőrzött Fatah szervezetei jelölik – közölték hivatalos források. Hani al-Hasszannak, a palesztin elnök közeli munkatársának tájékoztatása szerint még nem dőlt el, hogy a Fatah közvetlenül jelöli-e ki a minisztereket, vagy egy jelöltlistát kínál fel, amelyből Ahmed Korei választhat. A többi nyolc miniszter más szervezeteket képvisel, illetve független lesz. Diplomáciai források szerint a jelen körülmények közepette nehéz lesz a kormányalakítás és újabb erőszakos cselekmények várhatók. Korei bizalmas munkatársai előtt úgy foglalt állást, hogy nem kíván az őt a múlt héten kiválasztó Jasszer Arafattal versengeni. Izrael viszont értésre adta, nincs mit kezdenie egy többségében Arafat híveiből álló kormánynyal. Az AP Raanan Giszint, Ariel Saron kormányfő szóvivőjét idézte, aki szerint a palesztinoknak választaniuk kell az Arafathoz való ragaszkodás vagy a palesztin állam létrehozása között.

Az Arab Liga felszólította az ENSZ-t, akadályozza meg Jasszer Arafat palesztin elnök kiutasítását. A liga közleményében követelte, hogy az ENSZ BT fogadja el az arab és el nem kötelezett országok által kidolgozott határozattervezetet, amelyben felszólítják Izraelt mint megszálló erőt: hagyjon fel minden, Jasszer Arafat elnök eltávolítását célzó, illetve biztonságát sértő intézkedéssel.

A BT tegnap folytatta a zárt ajtók mögötti konzultációkat az említett, a múlt pénteken benyújtott határozattervezetről, amelyben követelné, hogy Izrael vonja vissza az Arafatra vonatkozó döntést. John Negroponte, az USA állandó ENSZ-nagykövete megerősítette a határozattal szembeni amerikai fenntartásokat, mondván: a szöveg nem ítéli el határozottan a terrorcselekményeket. Azt azonban nem közölte, hogy az USA megvétózza-e a tervezetet, vagy csupán tartózkodni fog. Lapzártáig nem érkezett hír a szavazásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?