Koránt égettek Stockholmban

Koránégetéssel tiltakozott Törökország Svédország NATO-csatlakozása ellen
Stockholm |

A szombati tüntetés még nagyobb feszültséget szült Törökország és Svédország között.

Tüntetés zajlott szombaton Stockholmban. Rendőri biztosítás mellett egy radikális jobboldali iszlám- és bevándorlásellenes dán-svéd aktivista elégette a Korán egy példányát.

A török külügyminisztérium közleményében elmondta, hogy szent könyvük elégetését mélyen elítélik, hiszen sérti szent értékeiket. Svédországnak továbbra is szüksége van Törökország jóváhagyására a NATO-csatlakozáshoz.

„Ha valaki szerint nem kell a szólásszabadság, máshol kell élni” – mondta a Koránt elégető  Rasmus Paludan, a Kemény Vonal nevű dán radikális jobboldali párt vezetője. A férfi svéd állampolgár is.

Tobias Billström, a svéd külügyminiszter elhatárolódik az esettől, és visszataszítónak nevezte azt.

Egy másik tüntetés is zajlott szombaton Stockholmban: a kurdokkal való szolidaritás jegyében és Svédország NATO-csatlakozása elleni megmozdulásban több száz kurdpárti és baloldali radikális vett részt.

Svédország NATO-csatlakozásának feltételeként Törökország a Kurisztáni Munkáspárt (PKK) Svédországban élő tagjainak kiadatását követeli.

(24.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?