Könnygázzal oszlatta a rendőrség Párizsban a sárgamellényesek tüntetését

sárgamellényes tüntetés
Párizs |

Könnygázzal oszlatta a rendőrség Párizsban a sárgamellényesek szombati tüntetését.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója szerint az összecsapások a rendvédelmi szervekkel a polgármesteri hivatal közelében azután alakultak ki, hogy a kezdetben békésen vonuló aktivisták soraiból kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. A rendőrség könnygázzal válaszolt, később a készültségi rendőrségtől is erősítést kapott.

Hírügynökségek szerint a korábbi megmozdulásokhoz képest jóval kevesebben tüntettek a francia nagyvárosokban. Párizsban a BFMTV televíziós csatorna beszámolója szerint hozzávetőleg 3500 sárgamellényes vonult az utcákra.

Néhányan a francia himnuszt, a La Marseillaise-t énekelték, mások azt skandálták, hogy "Macron, mondjál le!", vagy "Töröljék el az elit kiváltságait!".

"Torkig vagyunk azzal, hogy mindig mi álljuk a számlát, elegünk van ebből a rabszolgaságból, meg kellene tudni élnünk a fizetésünkből

- hangoztatta Francois Cordier, a tüntetők egyike.

 A FranceInfo közszolgálati rádió szerint a tüntetők száma városonként néhány tucattól mintegy ezerkétszáz főig terjedt. A rádió úgy tudja, hogy Beauvais és Montpellier városokban szintén könnygázzal oszlattak. Tiltakozó akciókat szerveztek még a többi között Bordeaux, Toulouse, Rouen és Lyon városokban.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?