Komoly károkat is okozhat

Brüsszel. Akár környezeti károkat is okozhat a biomassza túlzott mértékű termelése – állapította meg elemzésében az európai környezetvédelmi hivatal (EEA).

Brüsszel. Akár környezeti károkat is okozhat a biomassza túlzott mértékű termelése – állapította meg elemzésében az európai környezetvédelmi hivatal (EEA). Ami azért érdekes, mert az unió energiaügyi miniszterei éppen a biomasszának, mint a bioüzemanyag legfőbb forrásának a fontosságát emelték ki legutóbbi megbeszéléseiken.

A koppenhágai székhelyű EEA szakértői szerint a biomassza-termelés tervezett növelése pótlólagos megterhelést jelenthet a mező-, illetve az erdőgazdálkodás számára. Szerintük akár ellentétes hatást is kiválthat az uniónak a hulladékanyagok minimalizálására, illetve a környezettudatos mezőgazdasági termelésre vonatkozó elképzeléseihez képest.

Az EEA azt vallja, a biomassza termelését is a megfelelő módon kell kezelni, s e téren is ki kell dolgozni a környezetvédelmi irányelveket helyi, nemzeti és uniós szinten egyaránt. Az EB tavaly decemberben hagyta jóvá azt a programot, amely a biomassza nagyobb felhasználását irányozza elő az üzemanyag-termelésben. Jelenleg a biomassza adja a megújítható forrásokból származó energia kétharmadát, s ezt az arányt tovább tervezik növelni.

Az EU üzemanyagpiacán jelenleg a bioüzemanyag részaránya 0,6 százalékos, tehát nagyon távol van a 2010-re elérendő 5,75 százalékos céltól. Ami a megújítható energiaforrások egészét illeti, ezek felhasználási aránya jelenleg mindössze 6 százalékos, és az EU 9–10 százalékos arányt tart elérhetőnek 2010-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?