Kolumbiában újraválasztották elnökké Juan Manuel Santost

Bogota |

<p>Újraválasztották elnökké Kolumbiában Juan Manuel Santos államfőt, aki a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) marxista gerillaszervezettel folyó béketárgyalások folytatása mellett szállt síkra, szemben az ellenfelével, Óscar Iván Zuluaga volt pénzügyminiszterrel.<br />&nbsp;</p>

A szavazatok mintegy 99 százalékának összeszámlálása alapján Santos a voksok 50,9, míg Zuluaga a voksok 45 százalékát gyűjtötte össze. A részeredmények közzététele után Zuluaga elismerte vereségét, Santos bogotái választási főhadiszállásán pedig népünnepély kezdődött. Hívei arra várnak, hogy bejelentse választási győzelmét.
   
Kolumbiában vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját. A választás talán legnagyobb tétje a FARC-kal folytatott tárgyalások sorsa volt. Santos a kampányban azt mondta, hogy a választás egyben népszavazás is a marxista gerillaszervezettel 19 hónapja Havannában folyó béketárgyalásról, amely szerinte a sikeres befejezés felé közeledik.
   
Zuluaga a tárgyalás felfüggesztését helyezte kilátásba, ha a FARC nem fogadja el a feltételeit: egy hónapon belül megadja magát, vezetői pedig börtönbe vonulnak legalább hat évre.
 
Latin-Amerika legrégibb polgárháborús konfliktusa az elmúlt ötven évben 220 ezer halálos áldozatot követelt, s a harcok miatt - amelyekbe félkatonai egységek és bűnbandák is rendre beleavatkoztak - mintegy 4,5 millió kolumbiai vált menekültté a hazájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?