Koalíciós tárgyalások

Jeruzsálem. Vasárnap kezdődnek az izraeli koalíciós tárgyalások – jelentette be Ariel Saron hivatala. A kormányfő tegnap hivatalosan is felkérte a Sasz (Szefárdok Tóra Őrzői) és az Egyesült Judaista Tóra nevű szélsőséges, vallásos pártokat, hogy csatlakozzanak a Likud vezette koalícióhoz.

Jeruzsálem. Vasárnap kezdődnek az izraeli koalíciós tárgyalások – jelentette be Ariel Saron hivatala. A kormányfő tegnap hivatalosan is felkérte a Sasz (Szefárdok Tóra Őrzői) és az Egyesült Judaista Tóra nevű szélsőséges, vallásos pártokat, hogy csatlakozzanak a Likud vezette koalícióhoz. Saron előzőleg Simon Pereszt, a Munkapárt vezetőjét szintén arra kérte, hogy léptesse be pártját nagykoalícióba. A két politikus tegnap ismét megbeszélést folytatott egymással. Az Izraeli Munkapárt központi bizottsága kedden este nagy többséggel hozzájárulását adta ahhoz, hogy hivatalos tárgyalások kezdődjenek a nemzeti egységkormány megalakításáról. Saron koalíciójának megerősítésével szeretné meggyorsítani a Gázai övezetből való izraeli kivonulás tervének mielőbbi megvalósítását. Júniusban a kivonulást ellenző szélsőjobboldali pártok kiléptek a kormánykoalícióból, és ezzel Saron elvesztette parlamenti többségét. Jószéf Tomi Lapid igazságügyi miniszter most jelezte, ha a vallási pártok csatlakoznak a kormányhoz, az általa vezetett középutas Sinui párt kilép a koalícióból.(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?