Klaus Iohannis román államfő visszavonta jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, Románia is támogatja, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök kerüljön a védelmi szövetség élére – közölte csütörtökön a román elnöki hivatal.
Klaus Iohannis visszalépett a NATO-főtitkári jelöltségtől, Románia is kész Mark Ruttét támogatni
A román államfő visszalépéséről szóló döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülése után megjelent sajtóközleményben hozták nyilvánosságra. A közlemény szerint Iohannis a nemzetbiztonsági testület ülésén bejelentette, hogy visszalépéséről már a múlt hét végén tájékoztatta a NATO-szövetségeseket.
Iohannis kikérte a védelmi tanács tagjainak véleményét Mark Rutte jelöltségéről, és tanács egyetértett azzal, hogy Románia támogassa a holland miniszterelnököt a NATO-főtitkári poszt elnyerésében – közölte a román elnöki hivatal.
A második elnöki mandátuma végéhez közeledő román államfő március 12-én sajtóértekezleten jelentette be, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét. Akkor azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség legmagasabb tisztségét. Úgy értékelte: a „kiszámítható és megbízható NATO-szövetséges Romániának” jogos törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljon az euroatlanti struktúrák vezetésében, és a NATO döntéseit is kiegyensúlyozottabbá teszi, ha a kelet-európai térségnek erős és befolyásos képviseletet biztosít.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.