Klaus eljárása "az európai kilábalást hátráltatja"

London |

<p>A cseh elnök álláspontja a Lisszaboni Szerződés ügyében hátráltatja Európa kilábalását a válságból - mondta a The Times című londoni napilapnak adott, szombaton közölt nyilatkozatában a magyar kormányfő.</p>

Bajnai Gordon, aki előző nap tett egynapos látogatást a brit fővárosban, a tekintélyes konzervatív újságnak kijelentette: Václav Klaus eljárása a kívánatossal teljesen ellentétes irányban hat. Hozzátette: ő egyike azon - egyébként többségben lévő - európai miniszterelnököknek, akik meglehetősen türelmetlenül várják, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépjen.

A magyar miniszterelnököt előző napi londoni látogatásán fogadta Gordon Brown brit kormányfő is. A megbeszélés után Bajnai elmondta: vendéglátójával egyetértettek abban, hogy fontos lenne, ha minél előbb megszűnnének a Lisszaboni Szerződés ratifikációjával kapcsolatos bizonytalanságok, és Csehország is mihamarabb jóváhagyná a szerződést.

Napi programját összefoglaló londoni sajtótájékoztatóján a magyar vezető hozzátette: a jelenlegi válság közepette sürgős lenne a határozott európai ügykezelés, és "nincs ok" az uniós intézményrendszer működésének megbénítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?