Kiterjesztik az utasjogokat

Brüsszel. Az Európai Parlament korábbi elképzeléseivel ellentétben egyelőre nem lesz belföldi piacnyitás a vasúti személyszállításban. A képviselők a múlt heti ülésen, az ún. vasúti jogszabálycsomag megszavazásakor kiemelték ezt az elemet a tervek közül.

Brüsszel. Az Európai Parlament korábbi elképzeléseivel ellentétben egyelőre nem lesz belföldi piacnyitás a vasúti személyszállításban. A képviselők a múlt heti ülésen, az ún. vasúti jogszabálycsomag megszavazásakor kiemelték ezt az elemet a tervek közül. Az EP közlekedési szakbizottsága korábban még olyan változatot fogadott el, amely a tagállamok álláspontjával szembemenve a belföldi személyszállításra is kiterjesztette volna a liberalizációt (2017-ig, illetve az új tagállamoknál 2022-ig). Ehhez – az EP sajtószolgálatának jelentése szerint – a mostani plenáris ülésen nem volt meg a minősített többség. A csomagnak továbbra is része, hogy a nemzetközi személyszállítást 2010. január elsejéig meg kell nyitni a verseny előtt. Az EP ezzel a korábbi 2008 helyett elfogadta a tagországok kormányainak elképzelését a 2010-es váltásról.

Egy másik jelentés azt javasolja, hogy a nemzetközi forgalomban garantált utasjogokat terjesszék ki a belföldön utazókra is. A képviselők szerint minden vasúton utazót megilletnek bizonyos minimális jogok, például az utasok információhoz való joga, a felelősségvállalás haláleset vagy sérülés esetén, illetve a mozgáskorlátozottaknak nyújtandó segítség. A parlament kompenzációs rendszert vezetne be késések esetére. Egy és két óra közötti késésnél a jegy 25, hosszabbnál 50 százaléka lenne a kárpótlás, de csak abban az esetben, ha a vasúttársaság tehető felelőssé a csúszásért.

Magyar részről pl. azt üdvözölték a vitában, hogy a javaslat figyelembe vette az új tagállamok sajátos problémáit. Barsiné Pataky Etelka (Fidesz) szerint a liberalizáció csak akkor lesz sikeres, ha gazdaságilag egészséges, logisztikailag felkészült, modern vasúti társaságok fogják nyújtani a szolgáltatást. Ma nem ez a helyzet: az új, valamint egyes régi tagállambeli vasúttársaságok küzdenek a felhalmozott deficittel, a tagállamok pedig a konszolidáció problémájával. Az esetleges belső liberalizációt szerinte hatásvizsgálatnak kell megelőznie, és ennek minden esetben ki kellene terjednie az új tagállamok specifikumaira. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?