Kiterjesztik a gyűlöletet

Rámalláh/Jeruzsálem. Orvosai szerint meg kellene műteni Jasszer Arafatot, hogy eltávolítsák epeköveit, s mint mondták, a palesztin elnök ettől eltekintve jó egészségnek örvend. Igaz, nemrégiben gyógyult fel egy súlyos gyomorfertőzésből.

Rámalláh/Jeruzsálem. Orvosai szerint meg kellene műteni Jasszer Arafatot, hogy eltávolítsák epeköveit, s mint mondták, a palesztin elnök ettől eltekintve jó egészségnek örvend. Igaz, nemrégiben gyógyult fel egy súlyos gyomorfertőzésből.

Arafat tegnap nemzetközi fellépést sürgetett a hétfői izraeli légitámadások miatt, amelyekben tíz ember életét vesztette. Arafat, aki tegnap délben reagált első ízben az izraeli légierő előző nap végrehajtott akcióira, a világ vezetőihez intézte felhívását, de azt nem részletezte, milyen közbeavatkozásra gondol.

Több izraeli lap bírálta tegnap a Gázai övezetben öt hullámban végrehajtott izraeli légicsapásokat. A cikkírók szerint az előző napi tíz halálos áldozatot követelő, közel száz palesztint – többségükben polgári személyeket – megsebesítő támadásokat nem logikus okokból, hanem a palesztinok és izraeli katonák közötti összeütközés miatti megtorlásként hajtották végre. „A helyzet annyit romlott, hogy nem teszünk fel többet kérdéseket és azokat, akik ezzel megpróbálkoznak, azonnal hazaárulónak minősítik” – írta a Jediót Ahronót. A cikkíró szerint az ilyen támadások ellentétes hatást érnek el, mivel nemzedékekre kiterjesztik a gyűlöletet. A Maariv Izrael megőrült című írásában arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amely a légicsapások által célba vett sűrűn lakott területeken a vétlen polgári személyeket fenyegeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?