„Kis parancs” belga dzsihádistáknak: öljétek már meg őket

Brüsszel |

<p>Belga katonai vezetők meggyilkolására szólított fel az Iszlám Állam, üzenetét 300, Belgiumban élő követőjének küldte.</p>

Az Iszlám Állam francia nyelvű propagandájáért felelős Rachid Kassim állította össze a kivégzendő katonák listáját, és a szélsőségesek által használt, titkosított, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson továbbította Belgiumba, „Kis parancs a belgiumi testvéreknek” című üzenetében. A belga főügyészség nagyon komoly fenyegetésnek minősítette az üzenetet, és azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. Hozzátette, a lista összeállításához nem volt szükség a katonaság beható ismeretére, hiszen a vezető beosztásban dolgozók vannak a listán, és ez elérhető az internetes oldalakon. Az érintettekről azóta minden információt töröltek. Olivier Severin, a katonaság szóvivője elmondta, hogy a katonai hírszerzés vizsgálódik, a hadsereg minden tagjára vonatkozó terrorfenyegetettségi szintet a harmadik, fokozatról négyesre emelték. A biztonsági szolgálatoknak tudomásuk van arról is, hogy Kassim legutóbb szombaton továbbított üzenetet „Használati útmutató kis vegyészeknek” címmel, házilag elkészíthető pokolgépek gyártásáról.Információk szerint augusztus eleje óta nem telik el nap anélkül, hogy a terrorszervezet ne küldene nyugatiak megölésére buzdító üzenetet. Címzettjei közül tizenötöt Franciaországban és Belgiumban azóta letartóztattak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?