Kis lépésekkel előre

Peking/Moszkva. Befejeződtek tegnap Pekingben az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások. Kína, Észak-Korea, Dél-Korea, az USA, Oroszország és Japán képviselői megállapodtak abban, a válságot békés eszközökkel, minden érintett biztonsági igényeinek figyelembe vételével kell megoldani, s ennek érdekében folytatják a tárgyalásokat.

A háromnapos tárgyaláson született hatpontos megállapodást Vang Ji kínai külügyminiszter-helyettes ismertette a sajtóval. Eszerint valamennyi fél egyetért abban, meg kell teremteni a tartós békét és stabilitást a Koreai-félszigeten, s atomfegyver-mentessé kell tenni a félszigetet. A felek tudatában vannak annak, hogy tekintetbe kell venni Észak-Korea biztonsági és egyéb szempontjait. Megállapodtak abban, hogy tisztességes, ésszerű és átfogó megoldást dolgoznak ki. Ugyancsak egyetértés született arról, hogy egyik fél sem tesz olyan kijelentést vagy lépést, amely a helyzet súlyosbodásához vezethet a tárgyalások idején. Megállapodtak továbbá arról, hogy folytatni kell a hatoldalú tárgyalásokat, a következő forduló időpontjáról és helyszínéről pedig mielőbb szülessen döntés diplomáciai csatornákon keresztül. Vang Ji leszögezte: az USA-nak nincs szándékában katonai inváziót végrehajtani Észak-Korea ellen, sem pedig megdönteni a phenjani rendszert. Kim Jong Il észak-koreai külügyminiszter-helyettes a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökségnek megismételte Phenjan feltételeit, amelyekért cserébe lemondana nukleáris elrettentő erejének kifejlesztéséről. Észak-Korea azt kívánja, hogy az USA újítsa fel olajszállításait, írjanak alá megnemtámadási szerződést, tegyék lehetővé a nukleáris erőművek építésének befejezését, és létesítsenek Észak-Koreával diplomáciai kapcsolatokat. Ha ezeket a feltételeket Washington teljesíti, Phenjan lehetővé teszi nukleáris létesítményeinek ellenőrzését, és leállítja rakétaexportját. Alekszandr Loszjukov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Észak-Korea nem fenyegetőzött azzal, hogy atomfegyvert fejleszt ki és atomkísérletre készül, ellentétben amerikai kormánytisztviselők állításával. Az orosz diplomata úgy pontosított, hogy Észak-Korea figyelmeztetett: ha továbbra is fennáll az ország fenyegetettsége az USA vagy mások részéről, olyan program kifejlesztésére kényszerül, amely szavatolná biztonságát, ennek része lehet egy nukleáris program. Az új tárgyalási fordulóval kapcsolatban Loszjukov már csütörtökön arról beszélt, hogy két hónapon belül ismét Pekingben találkoznak az érintettek. Jabunaka Mitodzsi japán küldöttségvezető szerint Észak-Korea képviselői hajlandóságot mutattak arra, hogy megoldást találjanak a Phenjan által elrabolt japán állampolgárokkal kapcsolatos kérdésekre. Jabunaka és Kim Jong Il pénteken tízperces találkozót tartott Pekingben, amelyet a japán diplomata úgy értékelt, hogy tárgyalópartnere a korábbiaknál békülékenyebb hangot ütött meg a két ország közötti vitás kérdések megoldását illetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?