"Kiolvasztották" a 2002-es prágai árvízben elázott utolsó múzeumi dokumentumokat

Prága |

<p>"Kiolvasztották" a prágai Nemzeti Műszaki Múzeum utolsó dokumentumait, amelyeket azután fagyasztottak le, hogy a Moldva folyó 2002 augusztusában elöntötte az intézmény raktárát papírok tömegét áztatva el.</p>

Az utolsó paksamétát Karel Ksandr igazgató nyitotta ki. A dokumentumokat a katasztrófa után közvetlenül lefagyasztották, mert csak így tudták megmenteni őket, majd fokozatos kiolvasztás mellett helyreállították. Fagyasztás nélkül a dokumentumok tönkrementek volna. A mentési munkálatokat végig dokumentálták, ebből az anyagból szerdán kiállítás nyílt a múzeumban.
2002 augusztusában a Moldva vize kiáradt, és három méter magasan elárasztotta a múzeum archívumának is otthont adó barokk épületegyüttes, az Invalidovna földszintjét.
Az igazgató elmondta, hogy fokozatosan szárították és olvasztották fel a 200 négyzetméteres területen lévő árvízből kimentett kulturális örökséget: fotókat, könyveket, magazinokat, tervrajzokat, rajzokat, modelleket és több ezer, a múzeum gyűjteményében lévő különböző tárgyat. A művelet összköltsége közel 25,3 millió korona volt.
"A mentési műveletekkel kapcsolatos tragikus előrejelzések szerencsére nem váltak valóra. A gazdag építészeti és aviatikai archívum és a kiállítás más részeit sikerült megmentenünk" - közölte az igazgató. Hozzátette, a veszteség mértéke csupán két-három százalék.
Az elázott dokumentumok lefagyasztása versenyfutás volt az idővel. Először megtisztították a durva szennyeződésektől, majd fóliába csomagolták őket. Ezeket a csomagokat gyorsan a Prága közelében lévő hűtőházakba szállították, ahol mínusz 25 Celsius-fokra hűtötték.
"Ez a művelet elméletben már létezett, de az országban még sosem volt példa arra, hogy ekkora méretű anyag helyreállításához alkalmazni kelljen" - tette hozzá Karel Ksandr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?