Kína „határozottan szembeszáll” az Egyesült Államok nyomásával – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter péntek délelőtt a 14. Országos Népi Kongresszus harmadik ülésszaka alkalmából tartott sajtótájékoztatón, a geopolitikai zavarok közepette stabil globális erőként ábrázolva Kínát.
Kínai külügyminiszter: Kína határozottan szembeszáll az Egyesült Államok nyomásával

Senki ne gondolja úgy, „hogy egyrészt elnyomhatja Kínát, másrészt jó kapcsolatokat alakíthat ki Kínával” – mondta Vang. „Ha az egyik fél vakon nyomást gyakorol, Kína határozottan szembeszáll ezzel” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a két országnak továbbra is „széles körű közös érdekei és tere van az együttműködésre”.
Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak „nem kellene a kedvességet sérelmekkel viszonoznia, nemhogy ok nélkül vámokat kivetni”, utalva azokra a „különféle segítségekre”, amelyet Peking az évek során a fentanil kérdésében nyújtott Washingtonnak.
„A fentanillal való visszaélés olyan kérdés, amelyet az Egyesült Államoknak magának kell megoldania” – szögezte le Vang Ji azzal kapcsolatban, hogy Washington a héten további 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importra a fentanil folyamatos beáramlása miatt.
Wang bizakodóan nyilatkozott az amerikai–kínai technológiai versenyről, mondván, hogy „ahol blokád van, ott áttörés is van, és ahol elnyomás van, ott innováció is van”.
Az ukrajnai háború rendezésével kapcsolatban Kína egy minden fél számára elfogadható „tisztességes, tartós és kötelező érvényű békemegállapodást” szeretne elérni – mondta a kínai külügyminiszter. „Kína kész továbbra is konstruktív szerepet játszani a válság végleges rendezésében és a tartós béke megvalósításában, az érintett felek kívánságának megfelelően, a nemzetközi közösséggel együtt” – fogalmazott.
Vang egy újságírói kérdésre adott válaszában leszögezte, hogy a kínai–orosz kapcsolatok „egy zavaros világban állandóak, nem pedig a geopolitikai játszmák változói”.
Vang Ji a sajtótájékoztatón arra sürgette a fejlődő országokat, hogy „folytassák képviseleti és tárgyalási pozíciójuk erősítését a globális kormányzáson belül” az Egyesült Államok nyomásával szemben.
„Ha minden ország a saját nemzeti prioritását hangsúlyozza, és az erőben és a státuszban hisz, akkor a világ a dzsungel törvényéhez fog visszafejlődni, a kis és gyenge országok viselik majd a terhet, a nemzetközi szabályok és rend pedig súlyosan sérülni fog” – mondta Vang Ji.
„A nagyhatalmaknak vállalniuk kell a nemzetközi kötelezettségeket és teljesíteniük kell a nagyhatalmi felelősségüket. Nem szabadna profitorientáltnak lenniük, és nem szabadna zsarnokoskodniuk a gyengékkel” – jelentette ki a kínai külügyminiszter a pekingi Országos Népi Kongresszus margóján tartott sajtótájékoztatóján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.