Kínából többször meghackelték a The New York Times informatikai rendszerét

Washington |

<p>Kínai hackerek az utóbbi négy hónapban többször bejutottak a The New York Times amerikai napilap informatikai rendszerébe, és megszerezték minden alkalmazott jelszavát - közölte szerda este a lap.</p>

 

A kalózok - akik hasonló módszereket használtak, mint amiket korábban a kínai hadsereg emberei alkalmaztak az ilyen támadásoknál - olyan oknyomozó anyagok után kutattak, amelyek a Ven Csia-pao kínai miniszterelnök családjának vagyonáról és üzleti érdekeltségeiről szóló leleplezéssel kapcsolatosak.    A The New York Times október végén közölt egy terjedelmes írást, amely szerint Ven szélesebb családja az ő hivatali ideje alatt, vagyis az elmúlt tíz évben, 2,7 milliárd dolláros vagyonra tett szert. A lap nem állította, hogy a kormányfőnek ebben közvetlen szerepe lett volna. Peking akkor rögtön Kína "bemocskolásának szándékával" vádolta meg a lapot.    A lap által a támadások elhárításával megbízott szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a szálak Kínába vezetnek. Az újság állítása szerint előfizetőinek adataihoz a kalózok nem nyúltak, a kínai kormányfővel kapcsolatos oknyomozó anyagokhoz pedig nem fértek hozzá.    A The New York Times jelentésében idézte a kínai védelmi minisztériumot, amely szerint a kínai törvények tiltják az internetes kalózkodást, illetve a világháló biztonságának károsítását, és "szilárd bizonyítékok nélkül vádolni szakmaiatlan és megalapozatlan".    Kínát azzal vádolja az Egyesült Államok és más külföldi kormányok, valamint számítástechnikai szakemberek, hogy már évek óta folytat kiterjedt és agresszív kémtevékenységet az interneten, részben bírálóinak megfélemlítésére. Ennek a tevékenységnek médiumok és újságírók is célpontjai gyakran, mert a hackerek fel akarják kutatni a médiumok kínai hírforrásait.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?