Kínában csaknem 65 millió dózis vakcinát adtak már be

koronavírus-vakcina

Kínában vasárnapig 64,98 millió dózist adtak már be a hazai fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyagokból - számolt be internetes kiadásában a China Daily című kínai pártlap a kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői közlésére hivatkozva.

Li Pin, a bizottság vezető-helyettese elmondta: az oltási kampány három főbb csoportra terjed ki, melyek a fertőzés szempontjából magas kockázatnak kitett dolgozók, az idősek és alapbetegségekkel rendelkezők, valamint a fenti csoportokba nem sorolható, de oltásra jelentkező emberek.

A fertőzés szempontjából magas kockázatnak kitett emberek közé elsősorban a kulcsfontosságú szektorok dolgozóit, valamint a határterületeken és a nagy munkaigényű ágazatokban tevékenykedőket sorolják. Ebbe a csoportba tartoznak továbbá azok az időskorúak is, akiknek nincsenek ugyan egészségügyi problémáik, de valamilyen különleges okból szükségük van az oltásra. Li hangsúlyozta: jelenleg ennek a csoportnak az oltása folyik.

A program második szakaszában az időseket és az alapbetegségekkel rendelkezőket oltanák, ám mivel egyelőre nincsen elegendő klinikai adat, amely bizonyítaná, hogy a Covid-19 elleni vakcinák biztonságosak és hatékonyak-e ennek a csoportnak az esetében, így további kutatásokra van szükség a tömeges oltás megkezdése előtt - írja a China Daily.

Kínában mindeddig négy, belföldi fejlesztésű oltóanyag kapott piaci engedélyt, a kínai egészségügyi hatóságok pedig azt tűzték ki célul, hogy 2022 nyaráig beoltanak 900 millió és 1 milliárd közötti embert - vagyis az 1,4 milliárdos lakosság nyolcvan százalékát - koronavírus ellen a nyájimmunitás elérése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?