Kína semleges marad, ha Észak-Korea az USA-ra támad

Peking |

<p>Kínának egyértelművé kell tennie, hogy semleges lesz, ha Észak-Korea indít először olyan támadást, amely fenyegeti az Egyesült Államokat, de ha az Egyesült Államok és Dél-Korea támad először, és megpróbálják megdönteni az észak-koreai kormányt, megváltoztatni a Koreai-félsziget politikai jellegét, akkor Kína meg fogja akadályozni őket ebben - írta pénteken a Kínai Kommunista Párt angol nyelvű hivatalos lapja, a Global Times.</p>

A széles körben olvasott újság cikkírója szerint Peking nem képes rávenni a hátralépésre sem Phenjant, sem Washingtont. 

Kína mint Észak-Korea legjelentősebb szövetségese és kereskedelmi partnere már többször próbálta önmérsékletre inteni a mostani válságban érintett feleket. Kifejezte dühét Phenjan sorozatos nukleáris és rakétatesztjei miatt, de az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával is, amelyekről szintén úgy gondolja, hogy szítják a feszültséget. Kína már régóta tart attól, hogy kitör valamilyen súlyos konfliktus a Koreai-félszigeten, vagy esetleg megismétlődik az 1950-53-as koreai háború, és akkor észak-koreai menekültek óriási hulláma éri majd az északkeleti országrészt, végül pedig egyesül a két Korea, és az Egyesült Államok szövetségese lesz. Kína számára Észak-Korea ütközőövezetül is szolgál közte és a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők között, de Japánnal szemben is - írta a Reuters hírügynökség.

A Global Times szerint Peking "szilárdan ellenáll minden olyan kísérletnek, amely megváltoztatná az érdekövezetében fennálló status quót, miszerint egyetlen országnak sincs abszolút dominanciája a térségben".

Jim Mattis amerikai védelmi miniszter újságírókkal beszélgetve közölte csütörtökön Kaliforniában, hogy Donald Trump elnök kormánya megpróbál szövetségeseivel kidolgozni egy diplomáciai megoldást az egyre nagyobb feszültség jellemezte válságra. Az ő feladata a katonai megoldások kidolgozása, de Washington a diplomáciai megoldásra koncentrál - tette hozzá.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök közölte egy pénteki rádióinterjúban, hogy országa az Egyesült államok segítségére sietne, ha Észak-Korea megtámadná, ami a Washingtonnal és Új-Zélanddal kötött védelmi szerződéséből (ANZUS) is következik. Hogy ennek a segítségnek mi volna a formája, az a körülményektől és a szövetségesek közötti konzultációktól is függ - mondta. Erről az előző éjjel beszélt telefonon Mike Pence amerikai alelnökkel - tette hozzá a Melbourne Radio 3AW-nek nyilatkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?