Kína nem vesz részt a svájci békekonferencián

Putyin Kína

Kína nem vesz részt az ukrajnai háború megállításáról szóló júniusi svájci békekonferencián, mert nem teljesül azon feltétele, hogy az eseményen mind Oroszország, mind Ukrajna részt vegyen – közölte pénteken a kínai külügyminisztérium.

Svájc mint szervező minél több résztvevőt vár a június közepi csúcstalálkozóra, amely reményei szerint megalapozza majd az ukrajnai békefolyamatot. Oroszországot azonban nem hívták meg, ezért Moszkva értelmetlennek tartja a konferenciát.

„A találkozó feltételei még mindig messze nem felelnek meg Kína és a nemzetközi közösség elvárásainak, ugyanis Peking mindig ragaszkodott ahhoz, hogy egy nemzetközi békekonferencián mind Oroszország, mind Ukrajna részt vegyen, minden fél az egyenlőség alapján, valamint hogy minden békejavaslatot tisztességes és egyenlőségi alapon kell megvitatni. Ellenkező esetben nehéz lesz érdemi szerepet játszani a béke helyreállításában” – mondta Mao Ning kínai külügyminisztériumi szóvivő.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön azt javasolta, hogy Kína szervezzen olyan békekonferenciát, amelyen Oroszország és Ukrajna is részt vesz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök májusi kínai látogatása során azt mondta: félő, hogy Ukrajna felhasználja a svájci tárgyalásokat arra, hogy megpróbálja elérni minél több országnál Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon követelésének támogatását, hogy Oroszország vonuljon ki az összes elfoglalt területről.

Ukrajna pekingi nagykövetségének szóvivője a kínai bejelentésre így reagált: „Nagyon sajnáljuk, hogy a kínai fél nem használja ki a lehetőséget, hogy a svájci csúcstalálkozó platformján ismertesse álláspontját”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?