Kína nem kért bocsánatot a léggömbről kialakult amerikai-kínai vitában

kínai léggömb

Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában - mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.

Antony Blinken az ABC televíziónak Münchenből adott, és vasárnap sugárzott interjúban nagyon közvetlennek és nagyon világosnak nevezte Vang Ji kínai államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága igazgatójával folytatott megbeszélését az ügyben. Mint mondta, Vang Ji értésére adta, hogy a légi eszköz légtérsértése elfogadhatatlan volt és soha nem szabad ismét megtörténnie.

Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a megbeszélésen kínai tárgyalópartnere nem kért elnézést a történtekért. Az amerikai diplomácia irányítója közölte, hogy a megbeszélésen szóba került a kínai-orosz viszony, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatokra, ha Kína élet kioltására alkalmas eszközöket szállítana Oroszország számára az Ukrajnában vívott háborújához.

 Antony Blinken az interjúban ugyanakkor fontosnak mondta a kommunikációs csatornák nyitva tartását és a közvetlen diplomácia folytatását az Egyesült Államok és Kína között. Felelősségünk van abban, hogy ezt a viszonyt felelősségteljesen kezeljük - fogalmazott az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum idején tartott kétoldalú megbeszélést a kínai külügyminiszterrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?