Kína „mélységesen aggódik” az ukrajnai konfliktus eszkalációja miatt

Csin Kang

Kína „mélységesen aggódik” az ukrajnai háború eszkalációja  miatt, és attól tart, a helyzet kicsúszhat az ellenőrzés alól, ezért a párbeszédet szorgalmazza – mondta Csin Kang kínai külügyminiszter kedden egy pekingi biztonsági konferencia résztvevőinek.

Az Egyesült Államok a hétvégén következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Kína katonai támogatást nyújtana Oroszországnak, amit Peking tagad.

„Felszólítunk bizonyos országokat, hogy azonnal hagyjanak fel azzal, hogy olajat öntenek a tűzre” – fogalmazott a kínai diplomácia vezetője, majd hozzátette, hogy ezen országoknak „fel kell hagynia azzal is, hogy azt sulykolják: Ma Ukrajna, holnap Tajvan!”.

„Határozottan kiállunk mindenfajta hegemonikus törekvéssel és a kínai belügyekbe való mindenfajta külföldi beavatkozás kísérlettel szemben” – szögezte le a kínai külügyi tárca vezetője.

Ugyancsak kedden a kínai külügyminisztérium kiadott egy hosszú közleményt Hszi Csin-ping kínai elnök kiemelten fontos biztonsági javaslatáról, a Global Security Initiative (GSI) nevű globális biztonsági kezdeményezésről, amelynek célja a nemzetközi „oszthatatlan biztonság” elvének fenntartása.

Peking eddig tartózkodott attól, hogy elítélje a Moszkva szerint az orosz biztonsági érdekek védelmét célzó ukrajnai „különleges hadműveletet”, és attól is, hogy „megszállásnak” nevezze Oroszország támadását Ukrajna ellen.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azonban szombaton arra figyelmeztetett, hogy „nagyon aggódik” amiatt, hogy Kína azt fontolgatja, hogy „halálos jellegű támogatást” nyújtana Oroszország részére. Az amerikai diplomácia vezetője kínai partnere értésére adta: ennek „súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatrendszerünkre nézve”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?