Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából

Putyin Kína

Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából – számolt be kedden internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A kijevi kínai nagykövetség szervezésében hétfőn mintegy 600 kínai diákot szállítottak közúton Moldovába Kijevből és Odesszából. Kedden további ezer kínai állampolgárt evakuálnak majd, őket is Ukrajnával szomszédos országokba utaztatják.

A kínai nagykövetség hétfőn felhívásban tájékoztatta az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy Ukrajna egyes szomszédjai – köztük Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – segítséget ad az Ukrajnából érkező kínaiaknak, egyebek mellett lehetővé téve számukra ideiglenesen a vízummentes belépést.

A Global Times információ szerint eddig már több mint hatezer kínai állampolgár regisztrált a nagykövetségen az evakuálásra. A lap egy korábbi cikke szerint Ukrajnában mintegy hatezer kínai állampolgár tartózkodik.

A kínai nagykövetség pénteki felhívásában még különjáratok indítását tervezte a menekítésére, ám a helyzet gyors romlására tekintettel többféle evakuálási tervet is kidolgozott.

A kínai vezetés elutasította az „invázió” megjelölést az orosz katonai akció leírására, és a nyugati világgal ellentétben nem ítélte el az orosz hadműveletet. Peking mindazonáltal több alkalommal mérsékletre intette a feleket a helyzet további romlásának elkerülése érdekében, és a tárgyalásos megoldást sürgette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?