Kína lesz Orbán Viktor „békemissziójának” következő állomása

orban hszi

Ukrajna, Oroszország és Azerbajdzsán után a 444 értesülései szerint Kínába látogat a magyar miniszterelnök.

A magyar kormány egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az útról. A 444 megkérdezte Orbán Viktor szóvivőjét, Havasi Bertalant, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodát, választ azonban eddig nem kaptak.

Egy honvédségi-kormányzati Dassault Falcon 7X gép az ezzel foglalkozó radaros követőoldalak szerint éppen Budapestről Pekingbe tart. Minden bizonnyal ezen ülhet Orbán Viktor.

Orbán Viktor az elmúlt napokban elutazott Ukrajnába, és tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnökkel, majd meglepetésre Moszkvába ment tovább, ahol Vlagyimir Putyinnal beszélt több mint három órát. Ezután Azerbajdzsánba repült, a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozójára. Útközben a repülőn egy svájci újságnak beszélt egyebek mellett arról is, hogy titokban szervezték a moszkvai útját, szerinte a lengyel légtérhasználati engedélykérelemből derült ki a dolog, és utalt arra, hogy további meglepetésekre lehet számítani a programját illetően, már rögtön hétfőn.

(444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?