Kína bírálta az AUKUS, az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség nukleáris tengeralattjáró-ügyletét.
Kína kifogásolta az AUKUS atom-tengeralattjáró-ügyletet a NAÜ-ben
Az ország állandó képviselője a szervezeteben, Li Szong hangsúlyozta, az üzlet lényege az, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – mindkettő atomfegyverrel rendelkező állam – több tonna fegyverminőségű, magasan dúsított uránt szállítana katonai szövetségesüknek, Ausztráliának, amely nem atomhatalom.
A 2021 szeptemberében bejelentett háromoldalú AUKUS-szövetség értelmében Ausztrália az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által biztosított technológiával építhet nukleáris meghajtású tengeralattjárókat.
Az AUKUS-országok „széles körben ismert geopolitikai célokból” hozták létre a stratégiai katonai együttműködést, amely példátlan módon sérti az atomsorompó szerződés elveit és gyakorlatát, és súlyosan aláásta a nemzetközi atomsorompó rendszert és a NAÜ biztosítéki rendszerét – hangoztatta Li.
A csütörtöki ülés volt a nyolcadik egymást követő alkalom, amikor a NAÜ Kína javaslatára kormányközi megbeszélések keretében vizsgálta az AUKUS kérdését.
A kínai küldött a találkozón megjegyezte, hogy az AUKUS tengeralattjáró-együttműködés és a három országnak a kérdésnek a NAÜ-n belüli átpolitizálására és az ügynökség tagállamainak polarizálására irányuló erőfeszítése, amely a hidegháborús mentalitást és a konfrontatív blokkosodást tükrözi.
Li felszólalásában reményét fejezte ki, hogy Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója teljes mértékben tiszteletben tartja és objektíven bemutatja valamennyi fél különböző nézeteit és aggodalmait. A kínai képviselő egyben felszólította a NAÜ titkárságát, hogy tartsa tiszteletben a szervezet alapokmányát és a tagállamok mandátumát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.