Kína heteken át cenzúrázhatta a koronavírussal kapcsolatos híreket

koronavírus

Kína hetekig cenzúrázott az interneten az új koronavírussal kapcsolatban megjelenő minden hivatkozást, mielőtt hivatalosan is beismerte, milyen kiterjedt a járvány – állítja egy kedden Kanadában közzétett tanulmány.

A vírus már decemberben megjelent a közép-kínai Vuhanban, amelynek mintegy 11 millió lakója január vége óta van karanténban. A betegség súlyosságát azonban csak január 20-án ismerték be nyilvánosan, amikor Hszi Csing-pin elnök utasítást adott a felszámolására.

A Torontói Egyetem intézeteként működő, az információellenőrzésre szakosodott Citizen Lab szerint az olyan általános kifejezések, mint „az ismeretlen vuhani tüdőgyulladás” vagy a „vuhani egészségügyi bizottság” már a járvány első heteitől tabuk voltak több kínai internetes alkalmazásban.

A stabilitás nevében bevett gyakorlat Kínában, hogy az internetes cégóriások megtisztítják a politikailag kényes vagy nem kívánatos, gyakran „híresztelésnek” minősített tartalmakat.

A vírus megjelentése után a vészharangot megkongató több orvost vádolt meg a rendőrség rémhírterjesztéssel. Közöttük volt az immár nemzeti hősként tisztelt Li Ven-liang is, aki február elején halt bele a vírus okozta betegségbe.

Halálhírére szokatlan bejegyzések tömegei követelték a szólásszabadságot a közösségi médiában, illetve bírálták a vuhani tartományi vezetőket, akiket az információ eltussolásával vádoltak. Több vezetőt menesztettek is állásából.

December vége és február közepe között a Citizen Lab több mint 500 blokkolt kulcsszót és mondatot talált YY élő videómegosztó portálon és az igen népszerű WeChat üzenetküldő alkalmazáson.

Egyes cenzúrázott szavak később hivatalossá vált értesülésekre vonatkoztak, mint például a vírus emberről emberre terjedésére.

A két alkalmazásban is kulcsszavak széles skáláját cenzúráztak, ezek között voltak a kínai vezetőket bíráló megjegyzések, illetve a tényekre vonatkozó információk.

A Citizen Lab megfigyelései szerint február 14-én például a „tüdőgyulladás”, „a betegség megfékezése és megelőzése”, a „vírus” és az „orvosi folyóirat” szavakat tartalmazó üzeneteket cenzúrázták.

„Sajátos esetről van szó, amikor az információáradás gátlása elméletileg károsíthatja a közegészséget”

– jelentette ki Lotus Ruan, a Citizen Lab kutatója.

Február eleje óta Hszi Csin-ping az online viták még szorosabb ellenőrzését szorgalmazta, hogy „pozitív energiát” és „stabilitást” biztosítsanak az országnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?