Kim Jo Dzsong: nem valószínű egy újabb csúcstalálkozó Trump és Kim Dzsong Un között

Kim Dzsong Un Kim Jo Dzsong

Az észak-koreai vezető húga szerint nem valószínű egy újabb csúcstalálkozó megtartása az Egyesült Államok és Észak-Korea között, mert a jelenlegi helyzetben az csupán Washington számára lenne hasznos, Phenjannak ugyanakkor nem áll szándékában fenyegetni az Egyesült Államokat - írta egy pénteki jelentésében az észak-koreai állami hírügynökség.

A KCNA anyagában kiemelte, Kim Jo Dzsong úgy vélekedett bátyja Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozójára nem feltétlenül ebben az évben kerülne sor, de sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön azt mondta, nagyon bizakodó azzal kapcsolatban, hogy új párbeszéd indulhat Észak-Koreával, egyben nyitva hagyta egy újabb csúcstalálkozó lehetőségét a két ország vezetői között.

Kim Jo Dzsong egy nappal azt követően szólalt meg, hogy Stephen Biegun amerikai külügyminiszter-helyettes, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja befejezte háromnapos szöuli látogatását. A politikus a dél-koreai fővárosban elutasította azokat a találgatásokat, amelyek szerint útján észak-koreai tisztviselőkkel akart volna találkozni. Ennek ellenére azt mondta, az Egyesült Államok nem zárkózik el a tárgyalások elől.

Észak-Korea legutóbbi megnyilatkozásaiban elutasította az újabb tárgyalások gondolatát, Kim Jo Dzsong meg is ismételte ennek okait, amelyek szerint az Egyesült Államok ellenséges és önérdekű politikát folytat országa ellen. Azt is felrótta Washingtonnak, hogy fenntartja a büntetőszankciókat az országgal szemben.

"Mi nem azt mondjuk, hogy sohasem fogjuk atommentessé tenni országunkat, de világossá tettük, hogy jelenleg nem tehetjük meg" - hangsúlyozta. Az észak-koreai vezető húga a korábbi phenjani kijelentésekhez képest lágyabb hangnemben fejtette ki véleményét. Még azt is mondta, "országának nincs szándékában fenyegetni az Egyesült Államokat. Amíg ők (az amerikaiak) nem bántanak minket, minden úgy marad, ahogy van" - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy testvére (az észak-koreai vezető) utasította arra, hogy adja át üdvözletét Donald Trumpnak, sok sikert kívánva neki. "Bár a kapcsolatok jók a vezetők között, Washington ennek ellenére visszatér ellenséges álláspontjához" - hangsúlyozta a KCNA által közölt cikk szerint.

Kim Dzsong Un és Donald Trump ugyan háromszor találkozott egymással, nem tudtak kompromisszumra jutni az észak-koreai nukleáris fegyverprogramról, akárcsak a Phenjen elleni büntetőintézkedések feloldásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?