Kim Dzsong Un katonai egyensúlyt akar

Szöul |

<p>Észak-Korea meg akarta fékezni az amerikaiak harci kedvét, arra törekedve, hogy megteremtse a katonai erőegyensúlyt az Egyesült Államokkal szemben azzal, hogy újabb rakétatesztet hajtott végre - mondta Kim Dzsong Un a KCNA állami hírügynökség jelentése szerint.</p>

Az észak-koreai vezető úgy fogalmazott: "Végső célunk az, hogy megteremtsük a valós erőegyensúlyt az Egyesült Államokkal szemben, s annak vezetőit elriasszuk attól, hogy katonai megoldásról beszéljenek".

Kim Dzsong Un jelezte azt is, hogy országa a szankciók ellenére is tökéletesíteni akarja nukleáris erejét. Tudósainak és mérnökeinek a jövőben is dolgozniuk kell az észak-koreai rakétatechnika további korszerűsítésén - tette hozzá.

Az ország sikereket ért el rakétapotenciáljának fejlesztése terén, annak ellenére, hogy évtizedek óta büntető intézkedések vannak érvényben vele szemben - mondta, hangsúlyozva, hogy Phenjan meg akarja mutatni a "nagyhatalmi sovinisztáknak, miként képes tovább haladni útján a korlátozó intézkedések ellenére is".

Sikeresnek nevezte a mostani rakétatesztet, megállapítva, hogy a Hvaszong-12-es típusú közepes hatótávolságú rakéta a tervezettnek megfelelő röppályán haladt, átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd pontosan a kijelölt helyen csapódott a Csendes-óceánba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?