Kim Dzsong Un a Washingtonnal folytatandó tárgyalásokról beszélt a pártvezetésnek

Kim
Szöul |

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatta az állampárt vezetését arról, hogy milyen elképzelései vannak az Egyesült Államokkal folytatandó tárgyalásokról - jelentette kedden az állami média, ami az első alkalom volt a téma hivatalos említésére az országban.

A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságában hétfőn lefolytatott megbeszélésen a KCNA hírügynökség jelentése szerint az nem szerepelt, hogy az észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök várhatóan májusban vagy júniusban személyesen is találkozik, de arra utaltak, hogy Phenjan szorgalmasan készíti elő a találkozót, és hamarosan fontos események közeledtét akarja tudatni a társadalommal.

Kim Dzsong Un ezenkívül beszélt arról is, hogy milyen témákat tervez megtárgyalni Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a Panmindzson határfalu déli részén lévő Béke Házban április 27-én, és "mélyrehatóan elemezte az észak-déli kapcsolatokat". A Munnal tervezett találkozó helye és ideje szintén most szerepelt először a hivatalos észak-koreai médiában. Kim "dicsérte a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének legújabb irányát és az észak-koreai-amerikai párbeszéd kilátásait" - írta a KCNA.

Trump márciusban jelentette be azt a történelmi jelentőségűnek szánt eseményt, hogy személyesen találkozik Kim Dzsong Unnal, és hétfőn közölte, hogy erre várhatóan májusban vagy június elején kerítenek sort, valamint reményei szerint megállapodnak majd abban, hogy Észak-Korea felszámolja nukleáris fegyvereit.

Kim Dzsong Un a megbeszélésen ismertette terveit Észak-Korea általában vett nemzetközi kapcsolataival kapcsolatban is, és a politikai bizottság jóváhagyta az ország idei költségvetési tervét, amelyet beterjesztenek a szerdán kezdődő parlamenti ülésszakon. Az észak-koreai parlament, a Legfelsőbb Népi Gyűlés évente egyszer ülésezik.

Az észak-koreai hivatalos média mindeddig nem közölt szinte semmit Kim meglepő közelmúltbeli diplomáciai kezdeményezéseiről Washingtonnal és Szöullal kapcsolatban, csak arról számolt be, hogy az észak-koreai vezető márciusban Pekingben tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Kimnek a pekingi volt az első külföldi útja azóta, hogy apja, Kim Dzsong Il halála után 2011-ben hatalomra került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?