Kilőtte a parti őrség a szellemhajót

Washington |

<p>Elsüllyesztette az amerikai parti őrség azt a japán halászhajót, amely több mint egy évvel a távol-keleti országot sújtó cunamit követően bukkant fel a kanadai és az amerikai partok közelében - jelentette a hétvégén az amerikai média.</p>

Az amerikai parti őrség az alaszkai vizeken azután nyitott tüzet az elrozsdásodott, 200 láb hosszú "szellemhajóra", hogy megállapította: a személyzet és jelzés nélküli, kivilágítatlan jármű veszélyt jelen a hajózásra és a környezetre.

A Rjou-Un Maru kigyulladt, felborult, majd elsüllyedt a több mint 200 méter mély tengerben, Sitka kikötőjétől mintegy 290 kilométerre délkeletre. A már Japánban is leselejtezésre szánt hajót a romokkal és a törmelékkel együtt a tengeri szökőár sodorta el, amikor 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg a szigetországot. A tintahal-fogó hajó volt a törmelék első jelentősebb darabja, amely elérte a Csendes-óceán amerikai partvidékét.

A hánykolódó járművet idén március 20-án a kanadai hatóságok fedezték fel a Brit Columbiához tartományhoz tartozó Queen Charlotte-szigetekről 240 kilométernyire. A hajót, amely felbukkanásának híre bejárta a világsajtót, a japán parti őrség a kanadai hatóságoktól kapott regisztrációs szám alapján azonosította be. A Rjou-Un Maru az Aomori tartománybeli Hacsinohe kikötőben horgonyzott, amikor a földrengés kitört.

A hajó a múlt héten érte el az amerikai területi vizeket. Az amerikai óceán- és légkörkutató intézet (NOAA) szerint a jármű akkor okozza a legkevesebb kárt, ha elsüllyesztik. A parti őrség Anna Kappa nevű hajója 25 milliméteres ágyúival pénteken ütött rést a Rjou-Un Maru törzsén. A halászhajó több mint négy óra alatt süllyedt el.

A japán hajót egy nappal azelőtt, hogy a tengerfenékre küldték, kanadai hajósok keresték fel, hogy megvizsgálják: érdemes-e lefoglalni és javítódokkba vontatni. A jármű elszállításához azonban nem találtak biztonságos eszközt, ezért feladták a kísérletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?