Kilenc halottja van a finnországi iskolai lövöldözésnek

<p>Kilenc halottja van a kedd délelőtti finnországi iskolai lövöldözésnek - jelentette a rendőrségre hivatkozva a finn közszolgálati televízió. Az ámokfutó megpróbált végezni magával, de túlélte az öngyilkossági kísérletet.</p>

Korábbi hírek szerint az elkövető az iskola egyik diákja, egy 20 éves fiatalember, aki egy felnőttképzéssel foglalkozó szakiskolában kezdett lövöldözni a nyugat-finnországi Kauhajoki városában. A lövöldözés kezdetén körülbelül 200 diák tartózkodott az iskolában. 

Lövöldözés tört ki kedden egy finnországi iskolában, a rendőrség szerint kilenc halottja van a ámokfutásnak- az STT finn hírügynökség.

A bűncselekmény az ország nyugati részén, Kauhajoki városban történt. A 20 éves fiatalember reggel hatolt be az épületbe és vaktában lövöldözni kezdett. A felnőttképzéssel foglalkozó szakiskolában körülbelül 200 diák tartózkodott, amikor az ámokfutás elkezdődött. Az épület kiürítését a rendőrség már akkor megkezdte, amikor a tettes még az iskolában volt és lövöldözött. Az intézményben legalább egy helyiség lángokban áll - írta honlapján az YLE közszolgálati televízió.

Legutóbb tavaly novemberben lövöldözött ámokfutó egy finn iskolában. A 18 éves elkövető akkor hat diákot és a tanintézet két munkatársát lőtte le, majd magával is végzett Tuusula településen, Finnország déli részén. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?