Adatgyűjtésbe kezdtek az ukrán hatóságok a lengyel-ukrán határ lengyel blokádja miatt elakadt ukrán sofőrök kimenekítéséhez – közölte Szerhij Derkacs ukrán infrastrukturális miniszterhelyettes.
Kijev megkezdi a járművezetők önkéntes evakuálását a lengyel-ukrán határról
Kifutottunk az időből, hogy kompromisszumokról tárgyaljunk. Most a sofőrjeink fagypont alatti hőmérsékleten szenvednek néhány ember akciója miatt, akik a helyi hatóságok beleegyezésével blokkolják a határt. Mindenkit kihozunk, aki kifejezi erre vonatkozó óhaját
– írta a politikus a Facebook közösségi oldalon. Derkacs mellékelte a kérvényt is, amelyet a sofőröknek be kell nyújtaniuk: eszerint az ukrán hatóságok felajánlják nekik, hogy járművük nélkül evakuálják őket.
November 6. óta a lengyel fuvarozók három fő határátkelő - Dorohusk-Jahodin, Hrebenne-Rava Ruska, valamint Korczowa-Krakovec – kamionforgalmát akadályozzák az ukrán határon. November 23-án egy negyedik ponton – a Medyka-Sehinyi határátkelőn - is blokkolják a forgalmat.
A lengyel fuvarozók követelik az Európai Unió által ukrán kollégáiknak nyújtott kiváltságok visszavonását, az ukrán kereskedelmi árufuvarozás kötelező engedélyezési eljárásának visszaállítását, valamint az ukrán fuvarozó cégeknek 2022. február 24. (az Ukrajna elleni orosz támadás napja) utánra kiadott engedélyek visszavonását. Azt is követelik, hogy az ukrán fél szüntesse be elektronikus kiléptetőrendszerét, amely megnehezíti a lengyel kamionosok hazatérését Ukrajnából.
A medykai határátkelőnél csütörtökön 34 kilométer hosszú sorban vesztegeltek a kamionok, a várakozási idő közel 130 órára nőtt.
A határzár miatt a Lengyelországból Ukrajnába irányuló áruszállítás díjai több mint háromszorosára emelkedtek.
Ukrajna varsói nagykövetsége csütörtök este jegyzéket küldött a lengyel külügyminisztériumnak, miután kiderült, hogy egy második ukrán sofőr is meghalt, aki az egyik blokkolt határátkelőnél várakozott. Az ukrán fél ebben követeli, hogy szüntessék meg a teherszállító járművek forgalmának blokkolását. Hasonló tartalmú dokumentumot továbbítottak Kijev képviselői a lengyel belügy- és közigazgatási minisztériumnak is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.