Kihirdették Németországban a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatát

földgáz
Berlin |

Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.

Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az Ukrajna ellen háborúzó Oroszország fegyverként használja az energiát, fel akarja hajtani az árakat, és megosztottságot akar előidézni az Ukrajna mellett kiálló országok körében.

Moszkva ezért csökkentette a németországi földgázexportot, ami „külső sokkhatásként” gázellátási zavart okoz. A piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de „ha még nem is érezzük, gázválságban vagyunk” – mondta a miniszter.

Az ellátás folyamatossága és a nyár „hamis biztonságérzetbe ringathat”, de ezt nem szabad hagyni, tudomásul kell venni, hogy a helyzet súlyos, és a tél az idén sem marad el, ezért takarékoskodni kell, hogy minél több gázt tárolhassanak el a fűtési szezonra – tette hozzá.

A földgáz szűkös erőforrássá vált, az árak pedig „már most is magasak, és fel kell készülnünk a további emelkedésre” – mondta Robert Habeck.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?