Kihagyják Trump beiktatását

Washington. Élesen bírálta Do-nald Trump John Lewis ismert amerikai polgárjogi aktivistát és demokrata párti képviselőt, miután Lewis bejelentette: nem megy el a republikánus elnök beiktatására, mert nem tartja legitimnek a novemberi választási győzelmét.

Washington. Élesen bírálta Do-nald Trump John Lewis ismert amerikai polgárjogi aktivistát és demokrata párti képviselőt, miután Lewis bejelentette: nem megy el a republikánus elnök beiktatására, mert nem tartja legitimnek a novemberi választási győzelmét. A hírességek is ívben elkerülik a pénteki ceremóniát.

Donald Trump a Twitteren azt írta, hogy John Lewis demokrata párti képviselő „inkább azzal foglalkozzon, hogy több időt töltsön választókerületének megsegítésével és javításával, amely borzalmas állapotban van és szinte szétesik (nem is említve a bűnfertőzöttségét), mintsem hamis állításokkal panaszkodjon az elnökválasztási eredményekről”. Trump és az afroamerikai képviselő közötti viszály az idén vasárnapra eső Martin Luther King Nap – az amerikai polgárjogi mozgalom jelképpé vált vezetőjének tiszteletére tartott nemzeti ünnep – kapcsán, illetve az első fekete bőrű amerikai elnök, Barack Obama távozása előtt néhány nappal éleződött ki. Lewis a fekete polgárjogi mozgalom egyik kiemelkedő alakjának számít. Georgiai választási körzetében, amely Atlanta térségét is magába foglalja, jelentős az afroamerikai lakosság aránya.

A 16-szor újraválasztott kongresszusi képviselő pénteken jelentette be, hogy nem vesz részt a megválasztott republikánus elnök január 20-i beiktatásán a washingtoni Capitoliumon. Három évtizede, amióta bekerült a kongresszusba, nem hagyott ki ilyen eseményt – tette hozzá. Az NBC műsorában John Lewis azt mondta, hogy hisz a megbocsátásban és az együttműködésben, de ez most nehéz lesz, mivel nem tartja legitimnek a megválasztott elnököt. „Úgy gondolom, az oroszok működtek közre, hogy ezt az embert megválasszák. Egyben segítettek tönkretenni Hillary Clinton (demokrata párti) elnökjelölt kampányát” – hangsúlyozta. Az amerikai hírszerzés korábban azt állította, hogy Oroszország Trump győzelme érdekében befolyásolta az elnökválasztást. Miután hetekig visszautasította ezeket a feltételezéseket, Trump végül elismerte, hogy Oroszország valószínűleg belekeveredhetett az amerikai választási folyamatba. Ugyanakkor leszögezte: a voksolás eredményére ennek nem volt semmi kihatása. Egy másik demokrata párti képviselő is bejelentette, hogy nem megy el Trump január 20-i beiktatási ünnepségére.

A Trump-stábnak egyetlen igazán híres sztárt sem sikerült becserkésznie az új amerikai elnök beiktatási ceremóniáját megelőző koncertekre. A Trump-csapat olyan sztárokat próbált megnyerni a koncertre, mint Céline Dion, Elton John, Andrea Bocelli és Garth Brooks, de mind nemet mondtak. Helyettük egy tinédzser operaénekes, Jackie Evancho fog fellépni, és egy mormon kórus is. Sok híresség pedig kifejezetten tüntetni fog Trump ellen: a beiktatás napján lesz egy nagy vonulás Washingtonban, amit nőjogi és feminista szervezetek szerveznek, és Katy Perry, Cher és Amy Schumer például azon fog inkább fellépni. (MTI, 444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?