Kiderült, hogyan mérgezhették meg Navalnijt

Alekszej Navalnij

Novicsok harci méreg nyomát mutatta ki a német laboratórium egy műanyag vizespalackon, amely abból a szállodai szobából származik, ahol Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megszállt a tomszki tartózkodása idején – közölte csütörtökön a politikus stábja Navalnij hivatalos Instagram-oldalán.

A poszt szerint a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) Tomszkban maradt tagjai egy ügyvéd társaságában csaknem azonnal a Xander szállodába siettek, ahogy augusztus 20-án hírét vették, hogy a politikus rosszul lett a repülőgépen. Ebben a hotelben szállt meg a forgatócsoportja társaságában.

Dokumentálták a szoba állapotát, amelyből Navalnij nem sokkal korábban kiköltözött, és az Instagramon közölt videó tanúsága szerint összeszedtek több – nyitott és zárt – palack ásványvizet.

„Két héttel később éppen a tomszki szállodai szobából való palackon fedezte fel a német laboratórium a »novicsok« nyomait. Aztán még három laboratórium, amely mintát vett Alekszejtől, megerősítette, hogy Navalnijt éppen ezzel mérgezték meg. Most már értjük: ezt azelőtt tették, hogy elhagyta a szobáját, hogy a reptérre utazzon” – hangzott az Instagramon megjelent szöveg, amely egyúttal azt is megjegyezte, hogy „eltelt egy hónap és Oroszország még mindig nem ismerte el a mérgezést”.

Kapcsolódó cikkünk

Kira Jarmus, Navalnij szóvivője korábban azt állította, hogy a mérget abba a teába csempészhették bele, amelyet a politikus a tomszki reptér bécsi kávézójában fogyasztott el.

Leonyid Rink, a „novicsok” egyik kifejlesztője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy ha ilyen típusú mérget vittek volna fel az üvegre, akkor nemcsak Navalnij, hanem a kísérete is életét vesztette volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételen sok egyforma üveg látható, amelyet nem lehet megvizsgálni, és amely szerinte akárhonnan származhatott. Rink a bemutatott anyagot „halott bizonyítéknak” nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?