<p>Új kiállítótérrel és turisztikai központtal bővült a Monostori Erőd Dunai Bástyája Komáromban. A 444 millió forintból megvalósult fejlesztéssel az erőd a dunai turisztikai forgalmat szeretné bővíteni és kiszolgálni - közölte a Monostori Erőd Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.</p>
Kiállítótér és turisztikai központ a komáromi erődben
Tatabánya |
A szervezet tájékoztatása szerint a Dunai Bástya korábban üresen álló alsó szintjében mintegy 1200 négyzetméteren jött létre kiállító- és fogadótér. A fogadótérben a folyami áruszállítás hőskorát, a dunai hadihajózás történetét és a Duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállításokat rendeztek be. Az állandó kiállítás részeként bemutatják a dunai áruszállítás egyik tipikus hajója, a bőgőshajó 9 méter hosszú makettjét. Ez a továbbiakban interaktív foglalkozások kelléke lesz, a kapcsolódó helyiségekben pedig a Duna-menti mesterségek - halászat, aranymosás, hajóácsok - emlékeit felidéző, relikviáit bemutató installációkat lehet megtekinteni. A projekthez kapcsolódóan fejlesztették a Monostori Erőd korábbi dunai kikötőjét, ahol a közeljövőben új pontont létesítenek, amely üzembe helyezése után a Duna vízállásától függetlenül bármikor fogadni tudja az erődnél kikötni szándékozó hajókat, méretüktől függetlenül. A Dunai Bástya felújításához az erődöt üzemeltető társaság 365 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A létesítmény ünnepélyes átadását június 8-án tartják. Ekkor a Duna-parti sétányon bábszínházi előadással, extrémkerékpáros-bemutatóval, hagyományőrzőkkel, a Kajárpéci Vízirevü színházi produkciójával, a Csángálló Zenekar, valamint Ferenczi György és a Rackajam koncertjeivel várják a családokat, érdeklődőket. A programokról bővebben az erőd honlapján lehet tájékozódni. A Monostori Erőd a komáromi erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény azonban elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét. A Dunai Bástya, más néven parancsnoki torony az erőd legfontosabb része, önállóan is védhető egység. Az épület egy földdel fedett, árkokkal csaknem teljesen körülvett, középudvaros, zárt patkó alakú, háromszintes ágyútorony. Az első világháború békeszerződése az erődrendszert kettévágta: a Monostori Erőd, a Csillag Erőd és az Igmándi Erőd Magyarország területén maradt, míg az Öregvár, az Újvár és a Nádor-vonal Szlovákia területén, Észak-Komáromban található.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.