Kiadta a Boeing a 737 MAX-ok szoftverfrissítését

Boeing-737-8 MAX

Kiadta a Boeing a 737 MAX-os repülésirányító rendszere szoftverének frissítését, amely újabb biztonsági funkciókkal bővült.

A chicagói székhelyű repülőgépgyártó tájékoztatása szerint az átesésvédelmi rendszer (MCAS) a korábbiaktól eltérően a repülőgépre telepített mindkét állásszögjelző berendezés adatait képes lesz olvasni, ha a két jel között 5,5 fokos, vagy annál nagyobb eltérés mutatkozik, akkor nem aktiválja az MCAS-t. Probléma esetén a védelmi rendszer a frissítés után nem térítheti ki a vízszintes vezérsík lapátjait annál nagyobb mértékben, mint amit a pilóták képesek kézi vezérléssel ellensúlyozni, ezzel biztosítható a teljesen manuális vezetés. A korábbi MCAS csak akkor aktiválódott, amikor az automatika ki volt kapcsolva.

A szoftver frissítése mellett a Boeing a 737 MAX kiképzőprogramját is módosította, a kezelési útmutatásokba több információt helyezett el és módosultak egyes ellenőrzőlisták is.

A Boeing közölte: a frissítéseket több száz órányi tesztelés, elemzés és két tesztrepülés után adták ki.

 Az amerikai gyártó legsikeresebb, 737-es modelljének MAX 8-as és 9-es verzióit március 13-án parancsolta földre a Szövetségi Légügyi Hatóság, miután több ország is megtiltotta a gépek használatát a légtérben. Az ügy hátterében az áll, hogy fél éven belül két repülőgép, az indonéz Lion Air JT610-es, illetve az etióp Ethiopian Airlines ET302-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX is lezuhant röviddel a felszállás után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?