Kézigránátos robbantás Zuglóban

Budapest |

<p>Nem tudják, mi állhat a kézigránátos robbantás hátterében az érintett zuglói Bonyhádi utcai ház lakói.</p>

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának vasárnap azt mondták, feltételezésük szerint a robbanószerkezet a kapura volt erősítve, és akkor aktiválódott, amikor az egyik lakó a mélygarázsból az utcára tartva kinyitotta a kaput.   

A négyemeletes ház lakói, akik nevük elhallgatását kérték, azt mondták az MTI tudósítójának, hogy hallották ugyan a robbanást, de elsőre nem tudták mire vélni a dolgot, csak később "kapcsoltak", és jöttek ki körülnézni.

A rendőrség tájékoztatása szerint kézigránátos robbantás történt az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint a zuglói ház előtt vasárnap délelőtt. Senki nem sérült meg, de három autó megrongálódott, ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a ház kapuján több sérülés is keletkezett a robbantás következtében. Két lakó azt is elmondta, hogy az a lakótársuk, aki a mélygarázsból kijött, építési vállalkozó, ő építette az egész épületet, de mint hangsúlyozták, tudomásuk szerint senkivel sem volt konfliktusa.

A helyszínelést időközben befejezték a rendőrök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?