Kétszer is találkoztak

Washington. Szaddám Huszein iraki elnök kétszer is találkozott Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorhálózat vezérével, akinek 1996-ban pénzt adott át. Ezt az iraki elnök volt szeretője jelentette ki az amerikai ABC News televíziónak.

Pariszula Lampszosz, aki állítása szerint kisebb-nagyobb megszakításokkal 30 éven át volt Szaddám kedvese, elmondta, hogy saját szemével látta bin Ladent az iraki diktátor egyik palotájában az 1980-as évek végén. Szaddám nagyobbik fiától, Udajtól úgy tudja, hogy Szaddám 1996-ban is fogadta bin Ladent, akinek akkor pénzt adott. Az ABC News libanoni búvóhelyén készítette az interjút a most 54 éves Lampszosszal, a beszélgetést a Primetime Thursday műsorban vetítik a hét közepén, vasárnap azonban beharangozásként már bemutattak néhány részletet a felvételből. Lampszosz, aki szinte naponta találkozott Szaddámmal, értékes adatokat közölt a diktátor szokásairól és magánéletéről. A szerető állítja, hogy Szaddám próbálta meg eltetetni láb alól idősebb fiát, Udajt, akitől hatalmát féltette. „Egyszer meg fogom ölni. Tényleg, azt hiszem, meg fogom ölni” – fenyegetőzött a nő szerint. Amikor a merényletkísérlet következményeként Udaj megbénult, Szaddám azt mondta szeretőjének: „Nem így akartam. Azt akartam, hogy meghaljon. Jobb lett volna neki.”

Az Öböl-háború után az iraki elnök az éj leple alatt rejtekhelyekre szállíttatta át a vegyi fegyvereket az ENSZ-fegyverzetellenőrök elől. „Kacagott rajtuk” – mesélte Lampszosz. Visszaemlékezése szerint Szaddám kedvtelve nézegeti az ellenségei megkínzásáról készült videofelvételeket. Néha még egy cowboykalapot is fejébe nyom videonézés közben.

Colin Powell amerikai külügyminiszter a Fox News tévécsatornának nyilatkozva kijelentette: arról lehet vitatkozni, hány év kell még hozzá, hogy Iraknak nukleáris fegyverei legyenek, a lényeg azonban az, hogy az iraki vezető elszántan arra törekszik, hogy megszerezze a hozzá szükséges technológiát. Powell egy másik interjúban úgy becsülte meg, hogy az iraki hadsereg ereje csak egyharmada, vagy alig valamivel több mint egyharmada annak, mint amekkora 12 évvel ezelőtt volt. Powell mellett Dick Cheney alelnök, Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó is – a közvélemény és a szövetségesek meggyőzésének jegyében – az Irak elleni megelőző katonai fellépés mellett érvelt. Nyilatkozataikban újabb bizonyítékokra is hivatkoztak, amelyek szerint a bagdadi rezsim nukleáris fegyverek kifejlesztésén munkálkodik. Cheney hangsúlyozta: még nincs döntés erő alkalmazásáról Irak ügyében, de jelezte, hogy az hamar megszülethet, különösen az újabb bizonyítékok fényében. „Az elkövetkező hetek meghatározóak lesznek. Bush elnök csütörtöki beszéde az ENSZ-ben nagyon fontos esemény” – hangoztatta. Nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselők korábban azt közölték, hogy az elmúlt 14 hónap során Irak különleges alumíniumtartályokat próbált meg beszerezni, amelyek urándúsító berendezések tartozékai. Cheney szerint az iraki háború nem lesz annyira nehéz, az amerikai erőknek ugyanakkor sokáig az országban kell maradniuk az átmenet biztosítására. Condoleezza Rice a CNN hírtelevíziónak azt mondta, a kormánynak tudomása volt arról, hogy Irakba olyan minőségi alumíniumeszközök érkeztek, amelyeket csakis nukleáris fegyverkezési programokban, speciális centrifugákhoz használnak. „Tudjuk, hogy Irak atomfegyver előállításán dolgozik.” Rice asszony bírálta azokat, akik ellenzik a megelőző katonai fellépést, s a háború indításához először úgymond füstölgő puskacsöveket követelnek. „Nem akarjuk, hogy ez a füst gombafelhő legyen” – tette hozzá. Rumsfeld védelmi miniszter leszögezte: Irak ellen nem fellépni annyit jelent, hogy nem ismerni el a probléma súlyát, ami megengedhetetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?