Két újabb ebolás esetet jelentettek be Guineában

Conakry |

<div>Az Ebola vírus általi fertőzöttség két újabb esetét jelentette be csütörtökön a guineai kormány néhány hónappal azután, hogy ezt az afrikai országot ebolamentessé nyilvánították.</div><div>&nbsp;</div>

Ugyanannak a családnak két tagjáról van szó, aki meghalt a fertőzés következtében: a holttestekből származó mintán mutatták ki a vírus jelenlétét - mondta a sajtónak Ibrahima Sylla, a járvány elleni helyi országos szerv szóvivője. Tájékoztatása szerint a pozitív teszteket a fővárostól, Conakrytól mintegy ezer kilométerre dél-keletre fekvő Koropara városban végezték. Hozzátette: további három fertőzésgyanús esetet vizsgálnak az ország dél-keleti részén. Az egészségügyi hatóságok meghozták a szükséges intézkedéseket a kór további terjedése ellen.     Sierra Leonét, Guineát és Libériát érintette az utóbbi két évben a legsúlyosabban a minden idők legpusztítóbb ebolajárványa, amelyben több mint 11 300-an vesztették életüket. Csakhogy Guineát, ahol 2013 végén kitört a járvány, már tavaly december 29. óta, Libériát pedig január 14. óta nyilvánították ebolamentesnek.    Ami Sierra Leonét illeti, most már harmadik alkalommal is ebolamentesnek minősítették, miután a vírus lappangási idejének a kétszerese, azaz 42 nap telt el új fertőzés nélkül az utolsó ismert ebolás beteg meggyógyulása óta. Ezt csütörtökön jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai ország fővárosában, Freetownban. Ezt az országot először november 7-én, majd - miután újra felütötte fejét a kór az országban - másodszor január 14-én nyilvánították ebolamentessé. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?