Két tucat civilt mészárolt le az orosz vagy a szír légierő Rakkában

Szíria |

<p>Több mint két tucat civil, köztük hat gyerek vesztette életét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának számító Rakkára mért légicsapásokban - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

A londoni székhelyű emigráns csoport tájékoztatása szerint az észak-szíriai város több negyedét is támadás érte, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy orosz vagy szíriai harci gépek hajtották-e végre a légicsapásokat. A keddi támadásoknak a 25 halott mellett sok sebesültje is van, néhányuk állapota válságos. 

A kormányerőket az IÁ a minap teljesen kiűzte Rakka tartományból, amelynek délnyugati részét előzőleg egy rövid időre sikerült visszaszereznie a hadseregnek.
    
A kormányerők június 3-án indítottak offenzívát a stratégiailag fontos és szimbolikus jelentőséggel bíró, Rakkától 50 kilométerre található Tabka város elfoglalásáért, s bár sikerült előrenyomulniuk és a település melletti légi támaszpontot megközelíteniük, a dzsihadisták ellentámadásba lendültek, és végül kiűzték őket a tartományból. Az offenzíva kezdete óta mintegy 90 szíriai katona esett el, míg az IÁ-nak 126 harcosa vesztette életét.
    
A szíriai kormánynak nincs fennhatósága Rakkában 2014 augusztusa, vagyis azóta, hogy az IÁ elfoglalta a tabkai légi támaszpontot, amely a kormányerők utolsó állása volt a tartományban. Az azonos nevű tartományi székhely, Rakka volt az első szíriai város, amely a dzsihadisták kezére került.

Az oroszok tiltott fegyverekkel mészárolják a civileket Szíriában

Az Index.hu is beszámolt róla, hogy a Putyin-párti  Russia Today hírtelevízió egyik riportjában véletlenül megmutatták, ahogy az orosz légierő technikusai RBK-500-as kazettás bombákat szerelnek fel a Szíriában bevetésre készülődő repülőgépek szárnya alatti felfüggesztőpontra. Az angol nyelvű csatorna gyorsan kivágta felvételéből a leleplező képsorokat, de az interneten fennmaradt a felvétel.

A kazettás (más néven fürtös-) bombák lényege, hogy egyetlen bombatestből több, apróbb robbanószerkezetet tud szétteríteni. Azaz a kazettás bombákkal viszonylag könnyen meg lehet szórni nagy kiterjedésű célpontokat a repterektől a harcmezőkig, viszont szinte egyáltalán nem lehet vele célozni. A fegyver tipikus hidegháborús fejlesztés, amikor a vezérkarok még úgy gondolták, hogy nagy seregtestek fognak majd manőverezgetni Európa hadszínterein, melyekre lesz értelme bombaesőt szórni.

A fegyver jellege miatt elmondható, hogy aki kazettás bombát vet be - különösen városi területeken - , az vagy előre kalkulál a civil áldozatokkal, vagy pedig pont a civil lakosság megfélemlítése a legfőbb célja. Ma már több mint 100 ország vállalta nemzetközi szerződésben, hogy nem használ kazettás bombákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?