Két támadó Brüsszelből érkezett

Párizs |

<p>A péntek esti párizsi vérengzés két támadója a belga fővárosból érkezett - közölte ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva vasárnap a francia nyelvű belga közszolgálati televízió és rádió, az RTBF.</p>

A belga hatóságok tegnap délután és este is több műveletet hajtottak végre Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében, a belga ügyészség pedig azt közölte, hogy hét embert állítottak elő. A hatóságok vizsgálják, hogy érintettek-e a terrortámadásban. A kerület polgármestere arról számolt be a csatornának, hogy a rendőri akció során összesen öt embert tartóztattak le.    Az ügyészség emellett azt közölte, hogy a francia hatóságok azonosították azt a két Brüsszelben élő francia állampolgárt, akik részt vehettek a párizsi támadásban, de a nyomozás érdekeire való tekintettel a brüsszeli vádhatóság sem a letartóztatott, sem az elhunyt személyekről nem ad több tájékoztatást.    Az RTBF úgy tudja: francia rendőrök is érkeztek, hogy segítsék a brüsszeli nyomozást és közös belga-francia nyomozócsoport is alakul, a szombati házkutatások során lefoglalt dolgokat pedig vizsgálják a hatósságok.    Az ügyészség vasárnapi tájékoztatásából az is kiderül, hogy két belga rendszámú autót találtak Párizsban. Az egyiket a Bataclannál, a másikat a Pere Lachaise temető közelében, mindkettőt a hét elején bérelték ki Brüsszelben. Az egyik kocsit kibérelő személyt szombat reggel igazoltatták a francia-belga határon, az autót pedig, amellyel akkor utazott, szombat délután le is foglalták a molenbeeki műveletek során.    Brüsszel Molenbeek nevű kerülete már több korábbi terrorcselekménnyel összefüggésben előkerült, miután több támadás elkövetőjéről kiderült, hogy megfordultak a jelentős muszlim közösségnek otthont adó brüsszeli városrészben. Jan Jambon belügyminiszter szombaton arról beszélt, hogy személyesen veszi készbe az ügyet és "kitakarítja" Molenbeeket.    Charles Michel belga miniszterelnök pedig vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a szövetségi kormány cselekvési tervet készít Molenbeek problémájának kezelésére és minden segítséget meg is ad ehhez. "Meg kell állapítani, hogy szinte mindig van kapcsolat Molenbeekkel, hogy óriási a probléma" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint jelenleg a kerületben uralkodó állapotok nem állnak ellenőrzés alatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?