Kész feloszlani a Valódi IRA

London. Az Észak-ĺrország egyik legvéresebb terrorista merényletét, az omagh-i pokolgépes robbantást elkövető Valódi IRA tegnap jelezte, készen áll feloszlatni önmagát.

Az ĺr Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadárjaiból 1997-ben alakult csoport ĺrországban bebörtönzött tagjai a Sunday Independent című ír napilapban közzétett közleményükben elismerték, hogy az 1998-ban végrehajtott, 29 ember halálát követelő merényletük „kijavíthatatlan károkat okozott az ír köztársasági mozgalom ügyének.” Azzal vádolták meg a szervezet jelenlegi, szabadon lévő katonai tanácsának vezetőit, hogy „anyagi érdekeiket az ír köztársasági mozgalom harcának politikai elkötelezettsége fölé helyezték”.

Brit sajtóértesülések szerint a portlaoise-i börtönben, ĺrország legszigorúbban őrzött fegyházában fogva tartott valamennyi Valódi IRA-vezető támogatásáról biztosította a közleményt. A fegyházban a csoport mintegy 50 állítólagos tagja tölti büntetését, illetve várja bírósági tárgyalását, köztük Michael McKevitt, a Valódi IRA állítólagos alapítója, akit tavaly vett őrizetbe az ír rendőrség terrorista szervezet irányításának vádjával.

A Valódi IRA 1997-ben vált ki az ĺr Köztársasági Hadseregből, amikor az tűzszünetet hirdetett az észak-írországi brit uralom ellen folyó harcában cserében azért, hogy a mozgalom politikai szárnyát bevonják a tartomány akkor még formálódó önigazgatásába. Miközben az IRA azóta is tartotta magát tűzszüneti vállalásához, a Valódi IRA és szövetségese, az IRA-Folytonosság tagjai 1998 augusztusában, négy hónappal az észak-írországi békemegállapodás aláírása után Omagh-ban elkövették az utóbbi harminc év legsúlyosabb terrorista merényletét.

A véres akció után a maroknyi – a feltételezések szerint alig 100-200 tagú – csoport ugyan tűzszünetet hirdetett, de soha nem tartotta be. Tagjai merényleteket követtek el Londonban, egyebek között a BBC épülete, a brit hírszerzés, az MI6 székháza ellen, és Birminghamben valamint Észak-ĺrország-szerte, de alaposan kivették kivették részüket az ír-szigeti kábítószer-kereskedelemből, csempészetből is. Az ír, az északír és az angol rendőrség együttműködése nyomán az elmúlt hónapokban egyre több készülődő merényletet sikerült meghiúsítani, és nagy számban kerültek rács mögé a csoport feltételezett tagjai.

A Valódi IRA tagjai bejelentésére alig egy nappal az után került sor, hogy az IRA elutasította a leszerelését sürgető követeléseket. Belfastban szombaton kiadott rövid közleményében az ír félkatonai csoport aggodalmának adott hangot „azon folyamatos erőfeszítések miatt, amelyek a szervezetet az északír békefolyamatoz veszélyeztető tényezőként állítják be. Az IRA nem jelent veszélyt a békefolyamatra, és nem fogadja el ésszerűtlen követelések kiszabását” – fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?