Később nyílnak meg a határok

Brüsszel. Az Európai Unió tíz új tagállamának, közöttük Szlovákiának az eredetileg tervezettnél esetleg tovább kell várnia a schengeni övezetbe való belépésre, s így a határellenőrzések felszámolására.

Tavaly a svájciak 54,6 százaléka szavazta meg, hogy országuk 2007-től csatlakozzon Schengenhez. Mint a plakát bizonyítja, ezzel sokan nem értenek egyet, attól félnek, hogy elvesztik a munkájukat, megszűnik a biztonság.TASR/AFP-felvételEzt először a múlt héten közölték brüsszeli diplomaták, az Európai Bizottság egyik belső dokumentumára hivatkozva. Tegnapelőtt ugyanerről tárgyaltak a tagországok belügyminisztériumi képviselőinek fórumán, hangsúlyozva: mindent elkövetnek az eredeti időpont megtartása érdekében. Diplomáciai források ennek ellenére hangsúlyozták: több miniszter is nyíltan beszélt a halasztás szükségességéről. Például Liese Prokop osztrák belügyminiszter azt mondta, teljesen kizárt, hogy 2007-ben meg lehessen szüntetni az ellenőrzést az unió belső határain. Hasonló a német vélemény is, Berlin szerint az SIS II bevezetése jelenleg 17 hetes késésben van.

Az EU eredeti tervei szerint 2007 októberében léphetnének be az új tagállamok a schengeni övezetbe. Feltéve, hogy addigra teljes mértékben teljesítik a szükséges biztonsági feltételeket, s elkészül az új rendőrségi adatbázis is. Ez utóbbi például a lopott autók, a körözött, vagy egyes országokból kitiltott személyek adatait tartalmazza, immár kibővítve, az új tagok információit is bekapcsolva. Ez az új, SIS II-nek nevezett központi adatbázis váltaná fel a jelenlegi SIS-t, amelyet 15 tagállamra terveztek, s a 25-tagúra bővült unióban már nem felel meg a követelményeknek.

E központi adatbázisnál vannak technikai okokból csúszások. Az SIS II-nek 2007 márciusában kellett volna működésbe lépnie ahhoz, hogy az új tagok októberben csatlakozhassanak a schengeni övezethez. Valószínűnek látszik, hogy az SIS II csak 2007 végén vagy 2008 elején lesz üzemképes, ami persze az új tagállamokra való kiterjesztést is elodázza. Vagyis: pillanatnyilag senki sem tudja, mikor lehet kiterjeszteni a schengeni övezetet az új tagállamokra. Ezek természetesen ellenzik a halasztást. Egy lengyel diplomata azt mondta, a technikai problémák néhány százezer euróból megoldhatóak. Néhány új tagállam egyébként úgy látja: inkább arról van szó, hogy a régiek megpróbálják akadályozni bekerülésüket a schengeni övezetbe.

E belső határellenőrzésektől mentes zóna létrehozása az EU-integráció egyik legnagyobb vívmánya volt. A 15 régi EU-tag közül 13, valamint Norvégia és Izland a tagja, s hamarosan Svájc is bekapcsolódik az együttműködésbe. Nagy-Britannia és ĺrország viszont annak idején úgy döntött, hogy kimarad az övezetből. (mti, tasr, -nák)

A legellentmondásosabb szerződés

A schengeni szerződést, szakértők szerint az EU egyik legellentmondásosabb dokumentumát 1985. június 14-én írta alá öt EU-tagállam: Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg a nagyhercegség egyik kisvárosában, egy hajó fedélzetén. Alkalmazása több tagállamban nagy nehézségeket okozott, ezért az egyezmény hivatalosan csak 1995. március 26-án lépett életbe, de több aláírója még ekkor sem alkalmazhatta, mert nem tudta teljesíteni a határok ellenőrzésére vonatkozó szigorú előírásokat. Az együttműködés egyik új eleme az uniós határőrizeti ügynökség létrehozása volt, amelynek székhelye Varsóban van. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?