Kerítést épít a Krímen Putyin

Moszkva |

<p>Még idén 49,5 kilométer hosszú, több mint két méter magas kerítést épít a Krím félsziget és Ukrajna határán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB).</p>

A döntést biztonsági megfontolásokkal indokolják. A december 20-ig befejezendő beruházás a becslések szerint több mint 212,88 millió rubelbe (körülbelül 3,2 millió euró) kerül. Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes egyébként megalapozatlannak minősítette az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának hétfőn közzétett jelentését, amely szerint Oroszország súlyos jogsértéseket követett el a Krímben. A dokumentum önkényes letartóztatásokkal és fogva tartással, emberek eltüntetésével, kínzással és embertelen bánásmóddal, valamint legalább egy bírósági tárgyalás nélküli kivégzéssel vádolta meg az orosz hatóságokat. Az ENSZ-szerv ezenfelül azt is kifogásolta, hogy a moszkvai kormány az orosz állampolgárság felvételére kényszeríti a félsziget lakosságát, és több száz foglyot szállíttatott át orosz börtönökbe. Oroszország 2014 márciusában annektálta az addig Ukrajnához tartozó Krím félszigetet a helyi népszavazás eredményére hivatkozva, amelyet azonban orosz katonai megszállás alatt tartottak meg. Számos nyugati ország válaszul büntetőintézkedésekkel sújtotta Oroszországot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?